Marad a PcCaddie

Egyelőre leálltak a munkálatok


- A Magyar Golf Szövetség közleménye -

2019 novemberében a Magyar Golf Szövetség elnöksége a PC Caddie nyilvántartó rendszer esetleges helyettesítésére, egy új verseny- és hendikep nyilvántartó rendszer, a GOLFiGO bevezetésének lehetőségéről döntött.

A tárgyalások során, a GOLFiGO programozói csapata 2020. február 28-át jelölte meg az új rendszer fejlesztési határidejének. Az elmúlt napokban a GOLFiGO vezetősége azonban arról tájékozatta a Magyar Golf Szövetséget, hogy vis major  miatt, a tervezett fejlesztési ütem lelassul, 2020-ban még nem vezethető be az új rendszer, így a Szövetség továbbra is a PC Caddie rendszert használja ebben a versenyszezonban. A Szövetség a GOLFiGO program fejlesztésével kapcsolatos további lépésekről folyamatos tájékoztatást ad honlapján.

A Magyar Golf Szövetség egyúttal arról is tájékoztatja a tisztelt golfozóikat, hogy a 2019. évi EGA közgyűlésen elhangzottaknak megfelelően, az új hcp rendszert (World Handicap System) 2021. január 1-jétől vezeti be.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az új hcp rendszer jelentősen eltér a Szövetség által jelenleg is használt EGA hcp rendszertől, így mind a játékosoknak, mind a Szövetségnek elegendő ideje lesz az átálláshoz szükséges felkészüléshez.

 

2020.01.21.

Hozzászólások