Major Gyuriék az Emirates-en

Magyar csapatra bízták az ikonikus pálya rekonstrukcióját


Major György és Garry Ashfield az ikonikus dubaji pályán

Mint azt bizonyára sok golfozó hallhatta már, a Garry Ashfield és Major György fémjelezte Golf East Kft. valamint a Zala Springs Golf Resort útjai 2021. februárjától elváltak egymástól. Így hónapok óta kikerült a hazai golfélet látóteréből a Golf East munkája, ezért is kerestük meg Major Györgyöt, hogy röviden számoljon be a jelenlegi helyzetről, meséljen kicsit a kiemelkedő pályaépítő csapat háza tájáról:

“A 2013-as kezdetek óta az építkezésben, a beüzemelésben és több évi üzemelés során működtünk közre egészen az Európai Top 100-ba kerülésig és erre mindkét fél büszke lehet.

Mindeközben hosszas előkészítés után szakmai irányításunkkal elkezdődött a világhírű Majlis golfpályán, az Emirates Golf Club Dubaiban mind a 18 green és a gyakorló greenek teljes rekonstrukciója.

Ez a Championship golfpálya különleges klubházával továbbra is az egyik legkiemelkedőbb a régióban. Nevét az arab „találkozóhely” szóról kapta. A golfpályát a floridai székhelyű építész, Karl Litten tervezte, 1988-ban épült Garry Ashfield közreműködésével és a Közel-Kelet első élőfüves pályája lett.

Többek között a European Tour Omega Dubai Desert Classic és az Omega Dubai Ladies Masters versenyeknek adott otthont. A golfpályát a fennállása óta már számos elismeréssel díjazták.

A Golf East irányításával itt folyó munkát ne tévesszük össze egy sima felújítással, az összes green a legújabb USGA előírások és anyagok felhasználásával az alapoktól kerül megépítésre. Ezen komplex rekonstrukció által a greenek visszakapják eredeti méretüket és alakjukat a legújabb technológiák alkalmazásával, így visszahozva a pálya eredeti, egyedi tökéletes vonalvezetését.

Ezzel párhuzamosan továbbra is aktív részesei vagyunk a Szaúdi Királyságban a szakmai irányításunkkal megvalósult Neom Palace golfpálya ápolási munkáiban és folytatjuk munkánkat a Szaúdi Királyság 2030 Vision elnevezésű, turizmusfejlesztési projektjének golfépítési részében.”

A magunk részéről őszintén gratulálunk ehhez - a magyar golféletben példa nélküli -, világraszóló sikerhez!


Fotó: caddie.hu

2021.05.10.

Hozzászólások