Magyar Kupa rekordnevezés

Kevesebb mint 24 óra a határidőig



- Huszti György emlékeztetője -

Senkit ne tévesszen meg, hogy bár szerda délig lehet a nevezési díjakat elutalni, de a nevezésre jelenleg kevesebb mint 24 órája maradt azoknak a játékosoknak, akik az idei Magyar Kupán szeretnének elütőre állni. Jelenleg 141 vállalkozó kedvű golfozó jelezte szándékát, hogy elindul a hétvégi megmérettetésen. Annak ellenére, hogy a jövő héten - a népi hiedelem szerint - érkeznek a “Fagyos Szentek”, a hétvégére mégis kellemes 20-23 Celsius fokot prognosztizálnak a meteorológusok. Az idei második szövetségi versenyen tehát ideális körülmények között lehet ranglistapontokat gyűjteni (szövetségi versenyről lévén szó, akár az összesített női/férfi kategóriában is). A szervezők tájékoztatása szerint 156 főnél mindenképpen meg kell majd húzniuk a nevezési limitet, tehát már csak 15 hely kiadó (hiszen 11-en mégsem indulnak el, az eredetileg benevezett 152 játékos közül). Így, hogy már a terasz is nyitva tart, pillanatnyi kétségünk sem lehet, hogy a hazai versenygolf egyik zászlóshajójának számító pálya tournament greenjei és fairwayei mellett a kulináris élvezetek “hajszolói” sem fognak csalódni Boros Zoltán Chef várhatóan mennyei fogásainak elfogyasztását követően. 

Ne feledjétek, aki a hétvégén 18 (36) szakaszon kíván versenyezni, annak irány a Pannonia, jelentkezni a GOLFiGO rendszerben tudtok KEDD délig!


Fotó: PannoniaGCC

2021.05.03.

Hozzászólások