Krisztina mindenki előtt

Elmaradt az őrségváltás a férfiaknál


- Huszti György írása -

Befejeződött a háromnapos XXXI. Volvo Galéria - Szenior Bajnokság. Udvari jó választásnak bizonyult, ehhez arra is szükség volt persze, hogy a pálya jobb állapotba került, mint amit a “Felnőtt” Bajnokságra, vagy akár a múltheti ranglistaversenyre hoztak ki belőle. Hétfőn még Tringer László igazgató úr is fűnyíróra ült,  tekintve hogy kevesebb az eszkimó (munkatárs), mint a fóka (munkagép).

A női mezőnyben semmilyen meglepetés nem születhetett, hiszen az hogy a magyar női mezőny meg sem tudja szorítani Batta Krisztinát, egy másodpercig nem volt kérdés, így Krisztinek is új kihívásokat kellett keresnie, és megpróbálta legyőzni önmagát (hendikepjét), illetve a férfimezőnyt. Ez utóbbi oly annyira sikerült, hogy végül a három nap alatt senki (sem nők, sem férfiak) nem tudott nála jobb eredményt elérni és 235 ütéssel (76/81/78) utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Elmondása alapján azonban nem igazán elégedett a saját teljesítményével, jobbat szeretett volna játszani, illetve hosszú idő óta nem sikerül legyőznie a “második nap fóbiáját”, hiszen gyakorlatilag szinte mindig a középső nap sikerül legkevésbé számára. A női mezőnyben nagy csata folyt a dobogó további két fokáért és bár az első nap után úgy tűnt, hogy Hoang Thu Dung odaérhet, de a zárónap közepénél már világossá vált, hogy itt Turkovics Ilona és Zsadányi Ildikó állhatnak fel a pódiumra. Turkovics Ilona végül a zárónapon hendikepet javítva (96/88/86) húzta be a második helyet, a legvégére egy kissé talán elfáradó Zsadányi Ildikó (99/88/90) előtt.

Az idei évben debütált a női Szuper Szenior kategória, ahol rögtön heten vágtak neki a küzdelmeknek, a győzelmet és ezzel Magyarország első női Szuper Szenior Bajnoki címét Molnár Marika szerezte meg (98/90/90) a második Kovácsné Földesi Katalin lett (93/100/98), míg a bronzérmet a Spanyolországból hazalátogató Vainio Győri-Molnár Mária nyakába akaszthatták (100/97/100).

A férfi Szuper Szeniorok között Don Ellis diadalmaskodott, második helyen (és egyúttal Magyar Bajnokként) Juhász Sándor végzett, míg a harmadik helyre Kuthy Zoltán futott be.

A férfi kategóriában sokan várták az őrségváltást, jelesül hogy a friss Szeniorok (Koller, Hideg, Baldauf, Hatvári) “lerendezik az öregeket”. Ám a szakma nagy öregjei nem engedték ki a marsallbotot a kezükből. A hazai pálya előnyével szépen kufárkodó Horváth Joe (80/75/81) és Kovács Titusz (83/83/78) nem engedték érvényesülni a fiatalabb korosztályt. Dr. Horváth Péter nagy hajrával és egy bronzzal térhetett haza (81/85/79).

Véget ért tehát a legrangosabb idei Szenior verseny, ahol Klézli Ferenc Versenyigazgató ismét kimagaslóan remek munkát végzett. Mivel is búcsúzhatnánk mással, mint amit a Versenyigazgató Úr mondott a 88(!) esztendős id. Kulcsár Tibornak: Jövőre Veled, ugyanitt!


Fotó: Yulia Stepanova Photography

2020.09.17.

Hozzászólások

XXXI. Hungarian Senior Open 2020. - Balaton Golf

Yulia Stepanova Photography felvételei