Középkorúak nyárközepe

Elnöki ügy


- A MidAm SajtóKözleménye -

Ideális időjárási körülmények között startolt el a MidAm Golf Tour harmadik állomása Tatán, az Old Lake Golf Club 18 szakaszos pályáján.

A házigazdák szépen kinyírt erdőaljjal, ápolt fairway-ekkel és greenekkel várták a MidAm versenyzőit, akik ebben a fordulóban is országos ranglistapontokért küzdöttek.

A forduló sajátosságát egy különleges esemény biztosította, a par-3-as pályaszakaszokon megrendezett SpeedGolf Challenge verseny, amit a szervezők a 18 lyukas versenyt követően bonyolítottak le. A részvétel opcionális volt, viszont az esemény egyedisége miatt nagyon sokan jelentkeztek rá. A versenyen az a flight alkotta csapat nyert, aki a legrövidebb időn belül a legkevesebb ütésből teljesítette a golf szabályait betartva a 3 szakaszt. Összesen 2 perc 56 másodperc alatt és 11 ütéssel a Szalay Attila fémjelezte csapat teljesítette leggyorsabban és legkevesebb ütésből a par-3-as szakaszokat.

A 18 szakaszos versenyen már sokkal inkább a higgadtság számított. Az utóbbi időkben jó formát felmutató Krämer András (lásd Magyar Kupa 69) ezúttal sem panaszkodhatott. A rövid játéka ismét „aranyat ért”. Tíz szakasz után már -4-ben állt, pedig játéka nem is volt agresszív. Erre egy jellemző példa volt az 5-ös szakasz, ahol habár támadhatta volna kettőből a greent, de mégsem tette, ennek ellenére birdie-re hozta a lyukat. A 11. szakasztól azonban nehézre fordult a helyzete és végül +4-re hozta le a 18 szakaszt. Az izgalmak csak fokozódtak a második flightban érkező Magyar Krisztiánnal, aki a 16. szakaszig 14 parral és 1 bogey-val +1-ben állva Krämert mögött ment 1 ütéssel. A 16 és 17-es szakaszokon becsúszott 1-1 bogey és ezzel egálban állt a két játékos. A mindent eldöntő 18-as keskeny par-4esre maradt a döntés, ahol Krisztián duplabogey-ja kevésnek bizonyult a play-off kiharcolásához, pedig a green körül összegyűlt közönség már nagyon várta a már szinte hagyományos play-off küzdelmet. Harmadik helyen hármas holtverseny alakult ki Szalay – Csepregi – Koller triumvirátusban, akik közül Szalay Attila jobb hátsó 9 szakaszos eredményével került a dobogó harmadik fokára.

A hölgyek között élete legjobb játékával Movik Gabriella hozta el az első helyezést. 83 ütése még a nettó kategóriában is az aranyat jelentette volna számára, azonban a kettős díjazás elkerülése végett Gabi csak a bruttó 1. helyezettnek járó díjat kapta meg. A második és harmadik helyen Nagy Réka és a stabilan játszó Hoang Thu Dung végeztek egyaránt 89-89 ütéssel.

A férfi nettó kategóriában is elkapták a fonalat a játékosok. Nettó 67 ütéssel lehetett csak bekerülni a legjobb hatba, akiket a szervező MidAm SE rendhagyó módon külön díjaz. Külön kiemelendő Horváth György teljesítménye, aki 8 ütéssel jobbat játszva hendikepjénél szerezte meg az 1. helyet.

Hölgyek nettó kategóriájában Mező Ágnes állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára nettó 67 ütéssel. Második helyen ugyancsak hendikep javítással Kispál Helén végzett, míg harmadikként Luu Thi Thu Huong Hajni érkezett be.

A díjazottak ezúttal is értékes és szép ajándékokat vehettek át a szponzoroktól: Két Szerecsen Bisztró, Pannónia Golf & Country Club, Zala Springs Golf Resort, Hencse National Golf & Country Club, Greenfield Golf Hotel, Balaton Golf Club, Old Lake Golf Club, Magyar Golf Club, AGAVE Könyvkiadó, Choco Me, IngatlanCoach, Fashion Trend Golfszimulátor Klubhelység, Golf in Hungary Apartman (Bükfürdő)

A MidAm küzdelmek a VIII. Magyar Mid-Am Nyílt Golfbajnoksággal folytatódik 2020. szeptember 4-6. között Zalacsányban.


Fotó: MidAmGolf

2020.07.21.

Hozzászólások