Ki lesz a MidAm Király

Gergő vagy Ralphi?

- MidAmGolf írása -

Hosszú út és nagy küzdelem jellemezte az eddigi MidAm Match Play Bajnokságot. A játékosok már túl vannak 3x9 és 2x18 szakaszon, és már csak a döntő nap van hátra.

Férfi mezőnyben Meznerics Gergely – Müller Ralph párharcban fog eldőlni a Match Play bajnoki cím sorsa. A harmadik helyért Dr. Horváth Péter és Baldauf László fog megküzdeni vasárnap.

Gergő negyedik kiemeltként az előselejtezőnek számító csoportmérkőzéseket két győzelemmel és egy döntetlennel hozta, majd előbb Krämer Andrást verte 2&1-re, és utána Dr. Horváth Pétert sikerült 3&2-re legyőzni.

Ralph menetelése is magabiztos volt a döntőig. Harmadik kiemeltként három győzelmet aratott a csoportmérkőzéseken, és utána Hatvári Árpád ellen ért el 3&2-es győzelmet,majd Baldauf Lászlón jutott túl ugyancsak 3&2-es eredménnyel.

A hölgyek között hármas holtverseny alakult ki a döntő nap előtt. Wieser Takács Zsuzsa, Dr. Lex Annamária és Movik Gabriella egyaránt 6-6 ponttal állnak az élen, igaz Zsuzsa egyelőre egy mérkőzéssel kevesebbet játszott eddig, rá még holnap kétszer 18 szakasz vár.

A mai első körben még hol kisebb, hol nagyobb mértékben esett az eső, de a második 18 szakaszra már helyenként kisütött a nap is, így bízunk abban, hogy ez a tendencia megmarad és vasárnap már az időjárással nem, csak egymással kell a játékosoknak megküzdeni.

Frissítés

Meznerics Gergő a MidAm Király❗️?
Az I. MidAm MatchPlay Bajnokság döntőjében 2&1 arányban bizonyult jobbnak Ralph Müllernél. 

Az I. MidAm MatchPlay Női Bajnoka Wieser-Takács Zsuzsa lett! Gratulálunk az első Bajnoknőnek!

Mindhárom Pannoniás játékosnak - és minden MidAm sportolónak aki végigment az erőltetett menetben - szívből gratulálunk!

EREDMÉNYEK ITT


Fotók: Yulia Stepanova Photography, illetve MidAmGolf

2019.07.14.

Hozzászólások

I. MidAm MatchPlay Bajnokság - Balaton Golf

Galéria forrása: MidAmGolf - Révész Tamás
2019.07.12-14.