Kanyon a tó mellett

Hogyanok és miértek


Hétvégén ünnepli ötödik születésnapját a Zala Springs Golf Resort, ebből az alkalomból retró cikkek című sorozatunkban az Octogon építészeti magazin 2014. májusában megjelent lapszámából idézzük fel Farsang Barbara interjúját Ásztai Bálint építésszel, aki annak idején a Golf Resort Klubházát tervezte.

- Az interjú az Octogon Magazin 2014. májusi számában jelent meg -

Tavasszal megváltozott a mûterem felépítése, így immár kizárólagos tulajdonosként és ügyvezetõként kell helytállnod. Mennyire tudsz részt venni az egyes projektek különbözõ tervfázisaiban?

A STOA Építészmûteremben, bár egyedüli tulajdonos lettem sikerült egy erõs, sokszínû csapatot kialakítanunk az elmúlt idõszakban. A tervezõcsapat összeállítása változatos, így a városépítészettõl, mestertervek készítésétõl, a villa- és középületeken át egészen a belsõépítészetig, bútortervezésig kapcsolódhatunk bele a különféle feladatokba. Személyesen is minden fázisban próbálok részt venni. Egy épület születése nem a koncepcióalkotásnál áll meg szerintem, az utolsó kiviteli részlet helyes mûszaki kialakítása számomra ugyanolyan fontos.

Jó példa erre az irodánk zászlóshajójának számító projekt is. Zalacsányban, 2013 õszén egy nívós meghívásos pályázaton indultunk, hogy az ott épülõ, összesen 100 mrd. értékû golfpálya és golf-villapark beruházáshoz ki tudják választani a megfelelõ építészirodát. Az elsõ szakaszban egy apartmanházról szólt a pályázat, jelenleg azonban már a golfklub-épület kiviteli tervein is túl vagyunk, e mellett egy újabb apartmanház és villa is szerepel a megbízásaink között. A személyes jelenlétet itt is nagyon fontosnak tartom, már a pályázat alkalmával is leköltöztem a családommal pár napra a helyszín mellé, az inspirációk miatt.

A zalacsányi golf klub hosszú távú fejlesztési koncepciójának egyik fontos eleme a klubház épülete, amelynek végleges formavilágát három különbözõ stílusú elképzelés alakította. Ezek szerint három, egymástól eltérõ koncepciótervet készítettél rá?

Igen, többször is volt már hasonló ügyem, ahol a Megbízó (jelen esetben Széles Gáborék) egybõl 2-3 eltérõ koncepciót is szeretne látni. A jelen megbízásra egy nagyon szabadon formált változatot és két kevésbé formabontó koncepciót készítettünk. Meglepetésünkre elõször az extrém irányon haladhattunk, de a végsõ verzióban végül mindhárom tervbõl kerültek be részletek. Ennek az alapja már a korábbi villaépületeimre is jellemzõ modern vonalvezetés lett, azonban megjelentek benne ívek és ívszakaszok, ugyanis az egyik nem futtatott vázlatból átvettünk egy általunk „kanyonnak" elnevezett dupla légterû, 3 dimenzióban ívelt, különös atmoszférájú elõteret.
Ez megkívánta, hogy a lágy, íves történetek máshol is visszaköszönjenek a házban, mintegy a Zalai-dombság vonalaira utaló építészeti válaszként, harmonikusan kiegészítve a racionális szerkesztésû geometrikus felületeket. A golfozás, a természeti környezet az épület mikrovilágában többféleképpen is megjelennek, hol direkt világítótestek formájában, hol pedig absztraktabb módon.

A korábbi mesterterveket is láttam, ezekbõl kitűnik, hogy viszonylag kötött telepítési szempontoknak kellett, hogy megfeleljen a tájolás.

Igen, nagyon alapos mérlegelés után helyeztük el a klubházat. Az épület kelet-nyugati hossztengelyû, a kapcsolódó teraszok alapvetõen déli, illetve keleti irányban helyezkednek el, így a klubház egy világos, napsütötte (de megfelelõen árnyékolt) fronttal néz a mellette fekvõ tóra, a zöldre és a sport szempontjából két legfontosabb pontra az 1-es illetve a 18-as lyukra (elsõ és utolsó). Mivel a földszinti és az emeleti teraszok egyfajta lelátóként is funkcionálnak, ezért egy nyújtottabb tömegalakításban gondolkodtunk, így még több elsõ osztályú kilátóhelyet teremtve. Ez konzekvensen vonul végig a teljes koncepción. A telepítés mellett a táji környezetbe történõ illesztés is fontos szempont volt számunkra, ezért az épület anyaghasználata visszafogott, természethez közeli. Homlokzatán megjelenik a Balaton környéken több helyen is használt szárazon rakott terméskõ, a fa, illetve a számos magyarországi középületen alkalmazott vágott, tömítetlen, homokfúvott travertin burkolat. A klubház idõtállósága az anyaghasználatán kívül, az egyenes vonalvezetésében és letisztult formavilágában rejlik, mely modern eleganciát kölcsönöz a racionális szerkesztésû együttesnek

Fotók és szöveg: OctogonMagazin 2014/05

2020.09.14.

Hozzászólások