Junior Open 2. nap

Bertényi és Stern hibátlan köre



Stern Lea sokat tanulhat az ötszörös Bajnok Závaczki Bálinttól, ma egy EvenPar sült ki ebből.


- Az MGSZ cikke -


Kötél Bence, Nagy Ármin és Stern Lea tudta megőrizni a korcsoportos mezőny első pozícióit, az élbolyhoz az egyre inkább magára találó Jaczkovics Emma is csatlakozott a 31. Magyar Junior Nyílt Bajnokság második fordulójában. 

A Balaton Golf tehetsége, Kötél Bence a második körben is hozta a kötelezőt, bár egy bogey-val több csúszott a mai játékba, de így is két ütéssel jár Somogyi Bence előtt, akinek ha a nem gyűlik meg a 10. szakasszal a baja, akár a mezőny élén is állhatna. Kezdetben úgy tűnt, hogy Stöllinger Viktor is meg tudja szorongatni Kötélt, még -1-el fordult, a pálya második felében azonban hibát hibára halmozott, így +3 összesítéssel a döntő előtt. Tőlük mindössze két ütés távolságra maradt le Závaczki Bálint, valamint a nap egyik legjobb score-ját (72) hozó Bertényi Bence, a dobogós helyek tehát vélhetően az öt kiváló játékos között dőlnek majd el.


Somogyik egymás között. Bence az Open nagy "meglepetése". Lesz-e még egy csavar a zárónapon?

A lányoknál Jaczkovics Emma javuló játékkal vette át a vezetést, és bár +1-el fordult, a befejezésben két bogey és egy dupla bogey is becsúszott, így ma +5-el zárt. Két ütésnyire Sántha Laura, háromra Berkenyei Daniella követi őt, a mezőny többi része túlságosan lemaradva ahhoz, hogy beleszóljanak a bajnoki cím sorsába.


Ármin nagy mosolya marad-e vasárnapra? ?

Az U12-14-es kategória élmezőnyében nem hozott változást a második kör, Stern Lea és Nagy Ármin vezeti a tabellát. Stern Lea, aki Bertényi mellett a nap legjobb eredményét érte el, immár kihívó nélkül vághat a finálénak.

Eredmények ITT


Fotó: Yulia Stepanova Photography, illetve MGSZ / Szabó Péter

2020.10.10.

Hozzászólások