Ízirájder Öcsém, Ízirájder

Forest Hills vs St. Lőrinc


Csütörtök este a körmét rágva, egy emberként ült gép elé mind a St. Lőrinc, mind a Forest Hills klubok tagságának keménymagja. Ekkor döntöttek ugyanis a csapatkapitányok a két alakulat Ryder Cup mintájára szervezett összecsapásának összeállításáról, s a jeles eseményt élő(!) közvetítésben osztották meg az érdekeltekkel. Igyekezett is Hideg János a lőrinciek képviseletében meglepni a zirci kapitányt Véh Balázst, aki nem fukarkodott a riposztokkal.

A szombati nyitónapon született is néhány figyelemre méltó eredmény a négy különböző játékformában lebonyolított MatchPlay összecsapásokon. A vendégek elsőszámú amatőrje, Vargha András behúzott egy szinglit Hideg Dániel pro ellen, amit jól ellensúlyozott a fővárosiak hölgy alakulatának, Mátravölgyi Ágnes/Tarjáni Emese bravúros döntetlenje a bakonyi senior duó,  Szabó János/Zsurzsa  Sándor ellen FourSome-ban.

A flight-ok beérkezése óriási izgalmakat hozott, szinte minden leadott scorekártyával változott az állás és oda-vissza vándorolt a vezetés a csapatok között. A kissé hűvös időjárásban az első napi helyszín, a tótvázsonyi Vadrózsa nagyszerűen vizsgázott, és persze a kiváló hangulat a szarvaskúti éjszakát is feledhetetlen emlékekkel gazdagította, már aki emlékezni fog rá… ?

1. napi eredmények:
Vargha András def Hideg Dániel 3&1
Kovács B. Tamás def Andrejszki Tibor 1up
Kovács Gergő def Dr. Szabó Tamás 4&3
Szabó Krisztián def Reményi Tibor 3&1
Tarjáni Gábor/Dr. Molnár Imre vs Dákó Szabolcs/Gyimesi Tibor ALL SQUARE
Véh Balázs/Sebők Imre def Novák András/Zala Tibor 6&4
Mátravölgyi Ágnes/Tarjáni Emese vs Zsurzsa Sándor/Szabó János ALL SQUARE
Bozó Ádám/dr. Hegel Zsuzsanna def Hideg Ádám/Kovács Gy. Tamás 2&1
Rétyi Sándor/Mészáros Zsolt def Török László/Csíki Árpád 4&2
Kovács Dávid/Dr. Horváth Mihály Gábor vs Csizmadia Ákos/Tőkés Péter ALL SQUARE
Hideg János vs Furda Roland/Szabó László/Ratskó István ALL SQUARE

A zárónapot a vasárnapra hazaivá avanzsált Forest Hills alakulata 6:5-ös előnnyel várja, a lőrinciek pedig - szigorúan betartva a golfbarátság nemes eszméit - esküdöznek a fordításra!

A kapitányok a Ryder Kupát másoló váltottformában hirdették ki csapataikat a - Nemzeti Ünnepi - második napra, az izgalom már a tetőfokán, Jó játékot vasárnapra is!

 

2020.03.15.

Hozzászólások