Ismét teltház a Bakonyban

Teljes fotógalériával


- Véh Balázs VBlogja -


Hogy vajon a főszponzor Porsche Hungária nagyértékű ajándékai vagy a Forest Hills golfpálya hazai viszonylatban kiemelkedő minősége vonzott táblás házat jelentő 44 indulót a Bakony szívébe, nem tudni. Az viszont bizonyos, hogy aki eljött, nem bánta meg.

Az Audi Kupa nagyvonalú névadó támogatójának képviseletében Eppel János ügyvezető Úr, valamint a klub elnöke Dr. Bánáti János Úr, aki nem mellesleg a Magyar Ügyvédi Kamara regnáló elnöke is. A papírformának megfelelően a megállíthatatlan formában játszó Kötél Bencének adták át a bruttó győztest megillető Audi karórát, miután ifjú büszkeségünk 70 ütésből teljesítette a pályát.

Mindössze 4 ütéssel mögötte végzett Dr. Karvász Tamás, aki ezzel a senior kategória győzelmét is behúzta. A hölgyek mezőnyében Dr. Lex Annamária diadalmaskodott, míg a férfiak között egy debütáló játékos, Csehi Gergely lett az első Dákó Szabolccsal azonos ütésszámmal.

Az szinte már megszokott, hogy az indulók közel fele javítani tudott a hendikepjén, köszönhetően a Dunántúl szinte bármely pontjáról egy könnyű autózással jól elérhető golfpálya igencsak játékosbarát kialakításának. 

Azt már régóta tudja mindenki, aki járt már itt, hogy a greenek és a fairwayek gyakorlatilag egész évben nemzetközi mércével mérve is tökéletesek, a rough pedig gondosan kinyírt és ápolt. Örömteli, hogy a nagy esőzések ellenére a homokbunkerek is kiszámítható állapotban vannak. A links hangulatról pedig a szépen növekedő, brit tengerpartokat idéző pampafű gondoskodik a szakaszok között.

A pálya mellet nem szabad említés nélkül elmenni az új séffel erősödött konyha ínyenc fogásai és a korlátozások után újra teljes palettával üzemelő szálloda és a wellness szolgáltatásai mellett sem.

Ezek a nagyszerű körülmények és persze a klubban uralkodó állandó jókedvvel és baráti hangulattal jellemezhető attitűd is hozzájárult ahhoz, hogy a versenyen újabb hat golfozó debütált, miután Bozó Ádám headpro kezei alatt elvégezték a felnőttképzési programot. Ádám versenyigazgatói minőségben a kezdőkkel szemben toleranciát és segítséget kért a flightoktól, amire szükség is volt, mert a tempó érthetően jócskán elmaradt a tervezettől.

Az esetleges kellemetlenséget jól ellensúlyozta, hogy egyrészt sokan, köztük egy kiváló éljátékos is bizonyították, miszerint elhúzódó versenyen is lehet par alatt játszani, és láthatóan minden ellenkező híreszteléssel szemben nagyszerűen megfér egymással a verseny- és a társasági golf, ha a résztvevők hajlandóak a kölcsönös tiszteletre. Így aztán a kiemelkedő sportteljesítmények mellet legalább akkora öröm, hogy a hazai golftársadalom újabb értékes barátokkal bővült.

Molnár Csaba fotográfus remek fényképei a cikk alatt tekinthetőek meg.

2020.06.16.

Hozzászólások

Audi Kupa 2020. - Forest Hills

Molnár Csaba / Forest Hills fotói
2020.06.13.