Hullámvasút a szigetcsúcson

Bálint és Daniella az idei HunTour I. Bajnokai


Staykov, Závaczki, Károly

- Huszti György írása -


Véget ért a magyar Old Course-on az idei első HunTour verseny, a háromnapos, WAGR minősítéssel felkent megmérettetés, amely az Albatroszok diadalát hozta.
A férfi mezőny leginkább talán egy hatalmas hullámvasúthoz volt hasonlítható, hiszen a Belgiumban élő, de magyar állampolgársággal is bíró, mi több a válogatotthoz idén csatlakozó Hayder-Török Robert Alexander úgy bekezdett (egy mínusz négyes űrgolf nappal), hogy aligha volt bárki, aki nagyobb pénzben fogadott volna miszerint a végén még a dobogóra sem állhat majd fel az ifjú titán.
De ismét bebizonyosodott, hogy a meccs addig tart, amíg az utolsó lyukban nem koppan a játékszer. Alexander például az 54 szakaszos verseny 52-53-54 szakaszán szedett össze annyi plusz ütést (négyet) amelyek nélkül elvihette volna a pálmát, de a meccs nem 51 szakaszig tartott.
Itt a kiegyensúlyozott teljesítmény sokkal többet nyomott a latban, mint egy-egy bravúrnap. Jó példa erre Károly Ádám Endre (a klasszikusok szerint Kálmánka 🙂), aki végig kiegyensúlyozott játékának köszönhetően megérdemelten állhatott fel a dobogóra, és aki bőven elbírta a nyomást, annak ellennére is, hogy az első naptól kezdődően gyakorlatilag végig a pódiumon volt, és bár körülötte úgy cserélődtek az ellenfelek, mint szélkakaséknál a menetirány, de mégsem ingott meg, sőt az 54 szakaszon még egy Birdie-hez is volt szíve és persze keze.
Mondhatnánk, hogy nem nagy meglepetésre az “örökös” junior Bajnok, a texasi egyeteméről “hazalátogató” Závaczki “The Sensei” Bálint nyert, de igenis ez meglepetés volt, különös tekintettel az első versenykört követő T7. helyezését követően, de persze oda-vissza igaz a mondás, a meccs addig tart, amíg….., és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy igencsak komoly - és a szigetcsúcson nagy rutinnal rendelkező - játékosok maradtak le a dobogóról.
A második helyre a bolgár Dennis Staykov futott be, aki igencsak színezte - szinte minden nap - a kártyáját a sötétzöld Eagle-től a sötétkék Dupla Bogey-ig.

Összességében elmondható (még ha a hazai power ranking-ek nem is szöknek az égbe), mindenképpen jó kezdeményezés az MGSZ részéről, hogy az idei négy HunTour versennyel is segítse a hazai játékosok világranglistapont gyűjtését, és most például Károly Ádám mindössze három ütésnyire volt attól, hogy felverekedje magát a világranglistára, ráadásul minden nemzetközi szereplés segíti a kellő versenyrutin kialakulását és megszerzését. 

Jaczkovics, Berkenyei, Rychtáriková

A női mezőnyben talán csak a gyakorlónapig volt kérdés, hogy Berkenyei Daniella vagy Jaczkovics Emma gyűjti-e be a trófeát, végül Daniella imponáló előnnyel tehette ezt meg, a végjátékra talán egy kissé leeresztő Emma előtt, míg a dobogó harmadik fokára a szlovák Frederika Rychtáriková állhatott fel.

 

A HunTour következő (idei második) állomására sem kell sokat várnia a WAGR pontok gyűjtögetőinek, hiszen szűk két hét múlva a tatai Old Lake Golf Clubban adhatnak egymásnak újabb randevút a fiatalok (de akár a kevésbé fiatalok is).

 

Gratulálunk valamennyi helyezettnek!

 

2023. HunTour I. 
MGC Kisoroszi
2023. június 16-18.

Férfiak
1. Závaczki Bálint HUN    75 73 70 (+2)
2. Staykov Dennis BUL    73 73 73 (+3)
3. Károly Ádám Endre HUN    73 74 74 (+5)

Nők
1. Berkenyei Daniella HUN    73 75 75 (+7)
2. Jaczkovics Emma HUN    77 73 80 (+14)
3. Frederika Rychtáriková SVK    78 83 76 (+21)

 

Eredmények ITT


Fotó: MGSZ

2023.06.18.

Hozzászólások