Hole in One, Küzdelem és Örökifjúság

Le a kalappal a Seniorok előtt


- Huszti György írása -

Véget értek a Volvo Galéria - XXX. Nyílt Magyar Senior Bajnokság küzdelmei. A valós hazai golfpiacból gazdálkodó tatai Old Lake Golf Club a rendelkezésére álló lehetőségeinek megfelelően készítette fel a pályát. 
A versenyigazgatói poszton Klézli Ferenc debütált, aki hazánkban sosem látott precizitással, lendülettel és optimizmussal vezényelte le a monstre küzdelmet. Bár minden hazai versenyen ennyire komolyan gondolnák a játékosok tájékoztatását és a szolgáltatást.

Klézli Ferenc, Versenyigazgatő jelesre vizsgázott

A Bajnokságon három napig, StrokePlay formátumban küzdöttek (a férfiak ráadásul a hátsó elütőről ütve). Ez - illetve néhány hiba - alaposan megtizedelte a mezőnyt. A keddi első napon még 87-en startoltak el. A csütörtöki zárónapon végül 76-an fejezték be a versenyt. Voltak akik megsérültek, akadtak akik fejben fáradtak el, és sajnos volt két kizárás is. Mindkét esetben (Zsadányi Ildikó, illetve Horvath Joseph) a játékos által aláírt, de sajnos rossz eredményt tartalmazó scorekártya okozta a vesztet. 

A SuperSenior mezőnyben már az első nap után látszott, hogy Errol Mills-t nem lehet megfogni. (80, 78, 76) teljesítményével valósággal sokkolta a 70 évek felettiek mezőnyét.  Második a tatai pályatulajdonos dr. Bábos János (87, 87, 89) míg a büki Juhász Sándornak (korábbi kosárlabda szövetségi kapitánynak), aki talán egy kicsit elfáradt a végére ezúttal a bronzéremmel kellett beérnie (84, 97, 100)

A női mezőnyben, Batta Krisztina a rá jellemző mindent elsöprő lendülettel, tartotta be a papírformát és élete első Senior évében utcahosszal lett Senior Bajnok (77, 82, 76). Sajnos a második napot követően a harmadik helyen álló Zsadányi Ildikót kizárták a versenyből, így a Svájcban élő fogorvosnő Dr. Kárpáti Szilvia és mindannyiunk Kátyája, Kovácsné Földesi Katalin között dőlt el a dobogó alsó két foka. Kátya a 16-os Par3-osan (az M4 kamerái előtt) Hole in One-t drive-olt!!! Így két szakasszal a vége előtt teljesen egyenlőre állt Szilvivel. Csak az utolsó szakaszon dőlt el az ezüstérem sorsa, ahol Szilvinek egy duplaBogey is elég volt (94, 85, 94), míg Kátya (93, 91, 90) triplaBogey-t “vétett”, teljesítménye azonban így is dicséretes.

A férfi mezőny volt a legkiegyensúlyozottabb a három kategória közül. Itt két napot követően dr. Horváth Péter és Horvath Joe egyforma teljesítménnyel vezette a mezőnyt, de aztán itt is robbant a bomba, Joe úgy írta alá a kártyáját, hogy azon eggyel kevesebb ütés szerepelt, így a golfszabályok értelmében a Verseny Bizottságnak ki kellett zárnia a tavalyi Bajnokot a harmadik napról. Dr. Horváth Péter így - 2017. után másodszor - ismét Magyar Senior Bajnoknak vallhatja magát (77, 82, 76). Kovács Titusz óriásit hajrázva a harmadik napon, egy ezüstéremmel tudta meglepni magát (79, 83, 80). A bronzot a speciális kigyómozgásáról híres Baldauf László gyűjtötte be (77, 83, 86).

dr. Horváth Péter az utolsó gurítás után

Gratulálunk minden Seniornak és SuperSeniornak akik végig tudták küzdeni a néha viharos erejű szélben zajló versenyt. És még egyszer köszönjük, hogy az 50-60-70 éves korosztály a legnagyobb akarattal és lendülettel vezette mobiltelefonján a PLAY.caddie LiveScore rendszerét (Érdekesség, hogy mindhárom kategória Bajnoka vezette játék közben az online LiveScore-t).

Tanulságos és kitűnően szervezett verseny volt.
LIVESCORE ITT


Fotók: Yulia Stepanova Photography, illetve caddie.hu

2019.09.19.

Hozzászólások

Senior Open 2019. - Old Lake Golf