Highland - Csak Családi Csoportok

Egyes vagy családi flight-ok a Fennsíkon


- A Budapest Highland Közleménye -

KEDVES GOLFOZÓK,

A 2020. március 27-én megjelent, kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet (a teljes szöveg megtekinthető itt) 5. §-a szerint az alábbi szabadidős tevékenységek végezhetők az alábbi módokon:

„Egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani."

Mindezek alapján a Budapest Highland Golf Club működése az alábbiak szerint módosul:
- Egy adott tee time időpontban csak 1 (egy) fő indulhat el, kivétel, ha ugyanazon háztartásban élő golfozókról van szó, természetesen ebben az esetben is kötelezően betartva egymástól a 1,5 méteres távolságot.
- A tee time időpontok 8 (nyolc) percenként követik egymást, kérjük, mindenki foglaljon előzetesen tee time időpontot, ennek hiányában a starter nem engedélyezi az elindulást.
- A labdakeresés maximális időtartama ebben az átmeneti időszakban 1 (egy) perc, kérjük, mindenki legyen tekintettel a többi golfozóra, és tegye lehetővé, hogy a lehető legtöbb játékos tudja igénybe venni a pályát.
- Az előírt játékidőt mindenki tartsa be, ha bármilyen ok miatt ennél lassabban haladna, vegye fel a labdát, és haladjon tovább a következő szakaszra.
- Az átmeneti időszakban a greenen tilos a zászlót kivenni a lyukból.
- Az átmeneti időszakban tilos a bunkerekben lévő homok gereblyézése, a gereblyéket eltávolítjuk a pályáról.
- A driving rangen a ráccsal elválasztott elütőhelyek közötti távolság 3 méter, azaz jelentősen meghaladja a rendeletben előírt 1,5 métert, így ezek használhatóak.
- Külön kérünk mindenkit, hogy a driving range-en és a gyakorlóterületeken se menjen 1,5 méternél közelebb más játékosokhoz.
- Minden eszközt (trolley nyél, gyakorlólabda-kosár, stb.) folyamatosan fertőtlenítünk, de ezen túlmenően kérjük, hogy ezeket kizárólag kesztyűs kézzel fogjátok meg.
- Az egyéni és csoportos golfoktatás szünetel.

Fenti szabályok a Highland Golf Club házirendjét képezik, és kérjük maradéktalan betartásukat.
A klubház egészségbiztonsági okokból nem fogad vendégeket, az alábbi szolgáltatások nem vehetők igénybe:
- recepció
- shop
- étterem
- mosdó
- golfütő bérlés
- golfautó bérlés

A Highland Golf Club integrált informatikai-ügyfélmenedzsment rendszerének segítségével „automata üzemmódban" működik, ennek legfontosabb elemei:
Online módon bármikor tudtok szolgáltatásokat vásárolni, ebben távmunkában, otthonról dolgozó recepciós munkatársaink segítenek nektek.
telefon: +36 70 932 55 39
e-mail: recepcio@highlandgolf.hu

Mivel a golfpálya és a driving range szabadtéri jellegénél fogva relatíve csekély egészségügyi kockázatot jelent, ezért a honlapon látható, szokásos nyitva tartási időben a Highland ügyfélkártyára feltöltött alábbi szolgáltatások továbbra is igénybe vehetők:
- 9 szakaszos golfpálya
- 3 szakaszos PAR3 golfpálya
- gyakorlóterületek (putting, chipping, pitching greenek)
- driving range, gyakorlólabda-automata
Az érvényes ügyfélkártyával tehát át lehet haladni a sorompón, és lehet range labdát kivenni az automatából – személyes kapcsolatra nincs szükség.

Greenkeeper munkatársaink folyamatosan dolgoznak a pálya karbantartásán, a starter/marshall kolléga ellenőrzi a játékosokat, gondoskodik a range labda utánpótlásáról.

Tee time foglalás telefonon a recepciós munkatársak segítségével vagy megújult online felületünkön: Chronogolf

Ha valaki szeretne bármilyen jogosultságot feltölteni a Highland ügyfélkártyára (gyakorlólabda, napi green fee, éves klubtagság stb.), akkor az alábbi bankszámlaszámra kérjük átutalni az összeget, és recepciós munkatársaink azonnal jóváírják a kártyán a jogosultságokat:
Budapest Highland Golf Club Kft.
MKB 10300002-20247638-00003285
megjegyzés: .............. (szolgáltatás megnevezése)
Szolgáltatások listája: Árak

Vigyázzatok magatokra és egymásra, reméljük, a világszerte bevezetett szigorú intézkedések hamarosan véget érnek, és ezt követően minden visszaáll a normál működési módra.

Üdvözlettel:
Budapest Highland Golf Club
Klub, nem csak pálya

 

2020.03.28.

Hozzászólások