Hat madárka az esőben

Tamás volt az esőmenő


- Huszti György gyorsjelentése -

Nem fogadta kegyeibe az időjárás a Magyar Profi Golf Tour második állomását, korábban már kétszer kellett a kedvezőtlen időjárás miatt halasztani a versenyt, és a mai napon sem kedvezett a szerencse a profiknak. A Balaton Golf festői lankáin ma is többször kellett le-fel kapkodni az esőruhát.

A körülményekhez és a pályához egyértelműen Lugosi Tamás alkalmazkodott a legjobban, aki kiemelkedő, 69-es ütésszámmal rukkolt elő (jó formáját már a múltheti brno-i Cseh Tour-on is megmutatta). Tamás szerényen nyilatkozott honlapunknak a mínusz hármat követően:

“Az indulók közül minden bizonnyal én játszom itt Balatonon a legtöbbet. Ez egy olyan pálya ahol a szakaszok látványa sok esetben befolyásolhatja az eredményt. Ha fejben kevésbé vagy nyugodt és kiegyensúlyozott az ezen a pályán nem fér bele. Nyilván nekem itt már minden szakaszra megvan a kidolgozott stratégiám és többé-kevésbé ezt be is tudtam tartani. Természetesen, - mint általában mindig - maradt még a játékomban tartalék. Két-három chip & putt-ot nem tudtam megoldani, illetve néhány olyan 2-3 méteres putt is kimaradt amelyet utólag nagyon sajnálok.
Összességében, - ilyen időjárási körülmények között - elégedett lehetek, 6 Birdie-t sikerült játszanom (3 Bogey mellett). Talán a legutolsó szakaszt bánom csak, ahol egy nagyon jó kezdést követően a fairway közepéről nagyon akartam a Birdie-t és mint ilyenkor lenni szokott, a nagy akarásnak nyögés (Bogey) lett a vége” fejezte be nevetve a rövid interjút Tamás.

Az élmezőny eredménye:  

1. Lugosi Tamás    69
2. Csikós Gábor     80
3. Wilheim István  82


Címlapfotó: LugosiGolfSchool

2019.05.27.

Hozzászólások

2019. PGA of Hungary II. - Balaton Golf

Galéria forrása: Tátrai Béla - GOLFmagyar
2019.05.27.