Gyorsriport a Bajnokkal

Golf és Bob a Tátrában



- A beszélgetést Huszti György jegyezte le -


Kötél Bence a Szlovák Junior U18 Bajnoki címének elhódítását követően adott egy gyors nyilatkozatot a caddie.hu olvasói számára:

Bajnoki cím, -11 összeredmény, 16 Birdie. Elégedett vagy? ?

Igen, azt hiszem szinte még sosem ütöttem ilyen jól a labdát és még a putt is jól ment, annak ellenére, hogy semmiképp sem nevezném könnyűnek a pályát, hiszen azok számára akik lekalandoztak a fairway-ről rengeteg gondot okozott az igencsak fogós rough-ból történő kikecmergés. Kicsit olyan érzésem volt a rough-ok kapcsán, mint annak idején a balatoni pályán Tibi bácsi idejében (Sarlós Tibor, a Balaton Golf korábbi tulajdonosa, a szerk.). De, ha hiszed, ha nem a három nap alatt egyszer sem kerültem ebbe a mély rough-ba, és labdát sem vesztettem, pedig volt vízakadály is bőven a pályán.

Ez azt jelenti, hogy ugyanazzal a labdával játszottad végig a három napot?

Természetesen nem (nevet). A labdáim azért 18 szakasz alatt sérülnek, homokban is voltam többször, stb. Így minden kört egy új labdával (TaylorMade TP5x) kezdtem meg. 

-11 után, talán fura kérdés: maradt még benned?

Szerintem az ember mindig úgy érzi, hogy maradt még benne. Egy ütés ma a zárónapon biztosan, hiszen ma az eső ránk szakadásakor (a hetes green-en), ha még 5 másodpercet várok, akkor “megment” a felfüggesztő dudaszó, de én nem voltam elég türelmes, elgurítottam egy nagyjából 15 méteres puttot, amely a vízben álló green-en csupán 10 métert gurult, így az újraindítás után még két putt kellett, így lett Bogey. Azt az “elkapkodott” gurítást nagyon sajnálom.

Ha jól tudom, nem jössz haza, hanem kint maradsz Tátralomnicon, ahol kedden kezdődik az igen rangos nemzetközi junior megmérettetés, a háromnapos Nick Faldo Series szlovákiai állomása. Mi a terv, golf orrvérzésig?

Természetesen nem. Több játékos is kint marad, sokakat a család is elkísért, így biztosan fogunk kirándulni a gyönyörű Tátrában, illetve ellátogatunk Zakopaneba is a nyári bobpályára. Nagyon várom már ezt az egy-két golf nélküli napot, utána persze indul a felkészülés a Nick Faldora.

Melyek a közeljövő nemzetközi tervei?

Ami biztos, hogy a jövőheti tátralomnici NF Series után, Szlovéniába megyünk a Nyílt Szlovén Felnőtt Bajnokságra, aztán majd meglátjuk, mit enged a nemzetközi vírushelyzet.

Ez azt is jelentheti, hogy a hazai balatoni pályádon akár részt is veszel az általunk szervezett TESLOUNGE GolfTour III. záróállomásán, amely ráadásul ranglistaverseny is?

Ha Magyarországon leszek, mindenképpen ott a helyem (nevet).

Így, hogy van idő egy kis lazításra mi újság a golfozó lányokkal, van olyan hazai, vagy külföldi kislány, aki jobban bejön esetleg Neked?

Most egyelőre nem foglalkozom ilyesmivel, jelenleg a golf tölti ki minden időmet, és nem is igazán szeretném, hogy bármi más elvonja a figyelmemet az általam (is) kijelölt útról.

Köszönjük szépen, Szívből gratulálunk még egyszer és legalább ilyen jó játékot kívánunk a jövőheti megmérettetésen is a Black Storkon!

Nagyon szépen köszönöm! Jó érzés, hogy magam mögött tudhatom a magyar golfozók energiáját a versenyeken!


Fotó: Tátrai Béla

2020.08.14.

Hozzászólások