Gyorsítósáv

Te betartod a szabályokat?


- Véh Balázs Vblogja -


Visszatérő és örök klasszikus téma a lassú játék, a hétvégi Magyar Kupa kapcsán ismét bekúszott a közbeszédbe. Mint minden golfozó, magam is voltam már szenvedő alanya és persze többszörösen visszaeső elkövetője is a játék indokolatlan késleltetésének.

A lehetséges okokról is érdemes lenne értekezni, de most inkább a megoldási opciókra fókuszáljunk. 

Leszögezném, a játéktempó nem ajánlás, hanem a golf szabályainak integrált része. A szabálykönyv 5.6 része foglalkozik a témával, a Magyar Golf Szövetség pedig a Versenyszabályzat 4. mellékletét szentelte az ügynek.
Ebből logikusan következik, hogy a felelősség elsősorban a játékosé, ugyanakkor tagadhatatlanul a többi szereplő is tud tenni a probléma megfelelő kezelése érdekében. Ennek megfelelően rendszerezném a lehetőségeket.

A játékos 

Pre-shot routine ésszerű keretek közt! Ez már az ütés része, beletartozik az időkeretbe. Ha a helyzet lehetővé teszi és nem zavarja a többieket, érdemes letudni addig, amíg a másik üt vagy éppen felkészül. És ami még ennél is fontosabb, legyen rövid. Kevés idegesítőbb dolog van a golfban, mint egy játékos 3-4 tankönyvszerű próbalendítését követő shank a bokorba…

Állj készen! Amikor Te következel, akkor üss! A méricskélést, tisztogatást és ütőválasztást meg a próbalendítéséket végezd el akkor, amikor a másik is készülődik! Ne akkor kezdj el greent olvasni, amikor Te jössz, akkor már gurítani kéne!

Parkolj ésszerűen! Felérve a greenre vagy annak környékére a golftáskát úgy állítsd le, hogy a lehető legközelebb legyen a következő elütőhöz! Ha chip ütés következik, vidd magaddal az összes lehetséges ütődet és a puttert is, hogy ne kelljen ingázni a járgányod és az ütéseid között!

Az eredménykártya írása ne járjon időveszteséggel! A score-okat akkor írd be, amikor a következő tee-n várakozol! A kezdő ütésed előtt vagy azután, ez már mindegy. De mindenképpen holtidőben. Ugyanez vonatkozik a GOLFiGO-ban való rögzítésre is.

Vedd fel a labdát, ha elérted a maximált ütésszámot! Ha a versenykiírás szerint van maximált ütésszám, akkor fel kell venni a labdát ennek elérése esetén. Stroke play-ben is! Ez alól kivétel, ha az előírt játéktempót tartani tudja a csoport és a labda megjátszása nem jár időveszteséggel, nem akadályozza a következő csoport haladását.

Tartsd a tempót! Ez így elég semmitmondóan hangzik, de számos lehetőség van tudni, hogy állunk az idővel. Az eredménykártyán minden szakasznál percre pontosan be van írva, mikor kell befejezni azt. Ráadásul a hazai golfversenyek mindegyikén abban a kivételezett helyzetben vagyunk, hogy a GOLFiGO - amennyiben használjuk - színkódokkal megerősítve tájékoztat a játékidőről is. A legbiztosabb megoldás persze, ha nem maradsz le az előző csoporttól.

Ready golf! A szabály szerint, ha kiesel a tempóból, akár egy percre, akkor kötelező, minden más esetben pedig ajánlott. Kell hozzá egy jó helyzetértékelés és a többiek egyetértése. Bármelyik ütésnél alkalmazható.

Üss provizórikus labdát! Ha a legkisebb esélye felmerül, hogy labdát veszítesz, üss egy provizórikust, az ingyen van és biztosan kevesebb időveszteség, mint visszaballagni.

A bíró 

Előzetesen annyit, hogy egy közelmúltbéli alkalommal érintettségem okán kezdeményeztem egy beszélgetést a versenyt követően a vezetőbíróval és az érintett golfbíróval. Az igen konstruktív és korrekt hangulatú egyeztetésen módom volt megismerni egyrészt a szituáció egész pályára kiterjedő kontextusát, és a döntéshozatal folyamatát is. Nem mellesleg tavaly a junior bajnokságon önkéntesen vállalt forecaddie szerepben volt szerencsém részt venni a bírók közötti rádió forgalomban, így betekinthettem, mi is folyik a háttérben, amikor száz versenyzőt kell forgalom-irányítani.

Ezt azért gondoltam fontosnak megemlíteni, hogy jelezzem, előítélet nélkül, elfogulatlanul és talán az átlagosnál több belátással rendelkezve szeretném véleményezni a témát ebből a szempontból is.

Mindezek alapján le merem szögezni, hogy valamennyi hazai bíró jó szándékkal és a játék segítése érdekében vállalja ezt a nem éppen népszerű feladatot. A fent hivatkozott dokumentumok szó szerinti betartása esetén az első alkalommal egy büntető ütés, második alkalommal általános büntetés, harmadjára pedig kizárás a verdikt, az MGSz még megenged egy figyelmeztetés fázist ezeket megelőzően.

Mindezek ellenére nem tudom, mikor fordult elő, hogy ezek a kötelező következmények érvényesítésre kerültek volna hazai golfversenyen, amit csakis a sporttársak empátiájára és intelligens megoldáskereső attitűdjére tudok visszavezetni.

A bírók is tudják, hogy a jelenlétük, a figyelmeztetés ténye és az időmérés direkt módon nem biztos, hogy segíti a játéktempó gyorsítását, sőt, lehet, hogy több rontott ütéshez és újabb időveszteséghez vezet.

Ha a játékost zavarja a bíró jelenléte, szólhat. A kölcsönös tisztelet és a megfelelő hangnem nagyban segíti a probléma megoldását! Ilyenkor a bíró távozik és néhány szakaszt követően újra ellenőrizi, hogy sikerült-e behozni a lemaradást. Ha nem, akkor viszont jönnek a szankciók.

A bíró maradhat az inkriminált csoporttal és segíthet a labdakeresésben akár hátulról, akár a landing zónákban, zászlókkal és karjelzésekkel, saját belátása szerint. 

A kiíró és a szervező

Egy csoport, egy elütő. A növekvő HCP szerinti folyamatos indítású versenyeken sok időt lehet spórolni azzal, ha a csoport minden tagja azonos elütőről kezd. Játékosként pedig kerüljük el, hogy a szervezőket méltatlan helyzetbe hozzuk a „szeretnék a gimnáziumi osztálytársammal lenni” típusú egyéni igényeinkkel, amikor 144 főt kell optimalizálni.

HCP limit, CUT. Könnyen belátható, hogy a több ütés az több idő. A hivatkozott verseny legjobb és legrosszabb eredménye között az előírt 40 másodperces ütésidővel számolva a különbség pont egy óra.

Pin pozíciók, rough magasság és green sebesség. Belátom, nem könnyű egy pályát úgy kialakítani, hogy egyformán szolgálja a scratch játékos és a rekreációs golfozó érdekeit. De ha a játéktempó preferált kérdés egy teltházas versenyen, akkor elkerülhetetlen ennek a dimenziónak a megfontolása. Hiszen a nehezebb pálya több ütést eredményez, ami ugye tovább tart. Hadd hivatkozzak ismét az elmélkedést kiváltó Magyar Kupára, ahol heten tudtak hendikep alatt játszani a 144-ből. 

Mindez persze visszamutat arra az alap problémára, hogy ezek a nagy érdeklődést generáló szövetségi és ranglista versenyeknek ki a célcsoportja. Van, aki szerint ez csakis a versenysport terepe kéne, hogy legyen, és van, aki szerint a sportág adminisztrációját és üzleti érdekeltségeit eltartó klubgolfozóké. De erről talán majd máskor...


Fotó: ForeMagazine

2021.05.12.

Hozzászólások