Golfünnep Madridban

Egykori balatoni vendégeink az élbolyban

 


- Király Levente írása -

Csütörtökön kezdetét vette a kontinentális Európa egyik legnagyobb múltú golfversenye a European Touron, az Open de Espana, ami 23 év után tért vissza a főváros és az ország legpatinásabb klubjába, a Club de Campo Villa de Madridba, amely a legendás Seve Ballesteros utolsó győzelmének is helyszíne volt. 

Miután folyamatosan vesztett nimbuszából, néhány éve szponzor hiányában bajba került a spanyolok nemzeti bajnoksága, és megtörtént az elképzelhetetlen: az 1912 óta datálódó Open de Espanát 2017-ben nem rendezték meg. Utólag talán mondhatjuk, jobb is, hogy így történt, hiszen azóta nagy erőket mozgatnak meg a szervezők, hogy a verseny visszakerüljön méltó helyére. Vannak is már erre utaló jelek, hiszen az idei évtől új főszponzora van a tornának, és noha egyelőre az összdíjazás nem vetekszik a European Tour legfontosabb versenyeit tömörítő Rolex Seriesével, a tény, hogy összes neves spanyol játékost sikerült hazacsábítani, illetve a régi-új lenyűgöző fővárosi helyszín, a Club de Campo Villa de Madrid garanciát jelentett arra, hogy az esemény ismét nagy népszerűségnek örvendjen a spanyol sportszerető közönség körében.

Már az első napi látogatottság alátámasztja ezt, csütörtök reggel kevés European Tour tornán szoktak tömegek tolongani, itt nem túlzás, hogy ez történt, hiszen a kiemelt csoporttal -  amiben a verseny legnagyobb sztárja, egyben címvédője, Jon Rahm mellett Rafa Cabrera-Bello és Adri Arnaus kapott helyet - sokezren sétálták végig a 18 szakaszt. A „marquee group” nem is okozott csalódást, a spanyol trió mindegyik tagja éles volt, rengeteg birdievel örvendeztették meg a hazai nézőket: Rahm és Cabrera-Bello -5-öt, míg Arnaus -6-ot játszott, ezzel természetesen mindannyian ott vannak az élmezőnyben.

Arnaus megérdemel néhány gondolatot, nemcsak azért, mert ugyanazzal a Martin Cumminsszal dolgozik együtt az év eleje óta, mint a balatonudvari junior különítmény, hanem mert rendkívül gyorsan emelkedik a csillaga, és nem lenne meglepő, ha belőle válna a következő spanyol sztárgolfozó. A Rahm és Arnaus egyidős, és 2010-ben csapattársakként játszottak a balatonudvari Young Mastersen, de utóbbinak kicsit több időre volt szüksége, mint már világsztár barátjának, hogy játéka beérjen. Rahmhoz hasonlóan ő is egy amerikai egyetemre járt (a Texas A&M-re), majd annak elvégzése után még amatőrként élen zárta 2017-ben az Alps Tour kereseti listáján, a következő szezonban pedig immár profiként a Challenge Touron is sikerrel vette az akadályokat, a szezonzáró versenyen pedig megszerezte első profi győzelmét is, így 2019-ben már a European Touron bontogathatta szárnyait.

A szintugrás nem volt zökkenőmentes – ugyanannyi versenyen maradt idén cut alatt, mint ahányszor megcsinálta azt -, ám az eredményeiből látszik, hogy amikor jó formában van, akkor ezen a szinten is abszolút versenyképes, győzni ugyan még nem sikerült, ám három második helye jelzi, hogy kitartóan kopogtat a siker kapuján. A ma látottak alapján, lehet, hogy éppen hazai pályán szerzi meg élete első győzelmét a European Touron, ráadásul azon a pályán, ahol 1995-ben Seve Ballesteros, a spanyol és talán mondhatjuk, hogy az európai golf legnagyobb alakja, 50., egyben utolsó győzelmét aratta.

Ehhez persze sokaknak lesz még néhány szava, többek között Arnaus honfitársainak, hiszen Rahm mellett itt van Sergio Garcia és az örökifjú Miguel Angel Jimenez is. Az első forduló legjobbja egy másik European Tour újonc, a norvég Kristian Johannesen (ugyancsak egykori balatonudvari Young Masters résztvevő) volt, akinek mindössze 63 ütésre volt szüksége az ezen a szinten a 6 500 méterével rövidnek számító, ám a kemény, gyors greenjei miatt egyáltalán nem olyan könnyű par 71-es pályán.


Fotók: caddie.hu

2019.10.03.

Hozzászólások