Stroke saver - Magyar Golf Club

Golfozóknak - Golfozóktól

Andrási Miklós, A Magyar Golf Szövetség elnökségi tagja, a KPMG kormányzati és infrastruktúra szektorának igazgatója. A Magyar Golf Club játékosa, kisebb baráti társasággal rendszeresen játssza a magyar old course szakaszait. Fogadjátok szeretettel gondolatait a Kisoroszi szigetcsúcs pályájának kapcsán:
A Magyar Golf Club kisoroszi pályája két eltérő részre oszlik. Az első kilenc rövidebb, sok erdővel. Ezek jórésze az új kialakítás szerint már vízakadály. Szerintem itt érdemesebb rövidebb, de pontosabb játékot választani.
A hátsó kilenc hosszabb, de jóval nyitottabb. Itt bátran el lehet ereszteni a nagyobb ütéseket is, mert nem büntet annyira a pálya, néha csak a szomszéd faiway-re keveredünk át.
A green-ek nem nagyok, és csak néhány van kiemelve. Viszont jó néhány green-en akár nagyobb “törésekkel” is találkozhatunk. Ezekre érdemes odafigyelni, mert a törésen (emeleten) keresztül nehéz jól gurítani (2., 5., 9., 12., 13.). Ugyanakkor a green-en kívülről többnyire jól lehet puttolni, akár 5-6 méterről is, úgyhogy bátran alkalmazhatjuk ezt a “fegyvert”. Általában a green-ek mögötti területek kevésbé jól játszhatóak, így sokkal inkább a green elé érdemes „tévedni”, mint mögé.
Az általános vélekedés szerint itt nehéz handicap-et javítani, és sok labdával érdemes érkezni. Véleményem szerint, megfontolt játékkal ez nem feltétlenül van így.


1. szakasz (PAR 4, HCP 9)

255 m 247 m 236 m 227 m

Nehéz kezdés. Rövid Par4, de jobbra és balra is erdő. Nem jó rögtön az első szakaszt elrontani, ezért egy vassal érdemes beütni a labdát a 100 méteres vonalig, inkább a jobb oldal felé. Utána a második ütés már könnyebb, mert nagy és széles a green. De aki rögtön Birdie-vel szeretne kezdeni, és a bemelegítéskor jól ment a fa ütése, az megpróbálhat a bal oldali homokbunker felett egy draw ütéssel a green elé kerülni.


2. szakasz (PAR 4, HCP 15)

330 m 307 m 293 m 284 m

Elvileg egyszerű, egyenes Par4, azonban könnyű elrontani.  A második ütés az érdekes, mert keskeny a green, az alsó és felső rész között egy nagy töréssel. A bejárat pedig homokbunkerrel védett, a jobb és baloldalon egyaránt. Ha lent van a zászló, akkor érdemes a green elé játszani. Ha fent van, akkor fel kell ütni, mert alulról könnyen jöhet a három putt.

 


3. szakasz (PAR 5, HCP 13)

463 m 443 m 434 m 390 m

Rövid Par5, széles fairway-el. A green jobb oldali részét érdemes támadni inkább, a homokbunker miatt.


4. szakasz (PAR 4, HCP 1)

433 m 396 m 373 m 344 m

Hosszú Par4, nehéz elérni két ütéssel a greent. Az elütők iránya kissé a jobb oldali kerítés (out of bounds) felé mutat, ezért erre külön érdemes figyelni.


5. szakasz (PAR 5, HCP 7)

463 m 440 m 396 m 390 m

Szerintem a legtöbb nehézséget ez a Par5 szakasz okozhatja. Már az első ütésünkre több opció van: balra az erdő felé egy enyhe fade, vagy középre egy enyhe draw, de mindkettőnek megvan a veszélye. Talán az első választás járhat kevesebb bajjal. A második ütéssel túl kell kerülni a két fairway homokbunkeren, inkább a bal oldali felé célozva. Ha ez sikerül, akkor a harmadik ütés már egyszerűbb, inkább a green bal oldala felé célozva.
Ha azonban a homokbunkerek előtt vagyunk másodikra, akkor érdemes megfontoltnak lenni. A legszélesebb fairway szakasz a százas karó körül található, utána a green-ig szűk és balra lejt az erdő felé. Jobb esélye lehet a Par-nak, ha inkább beütjük a labdát mintegy 80 méterre a green-től, és utána onnan támadjuk azt, mintha 160 méterről próbálnánk meg a green-t támadni harmadikra. 


6. szakasz (PAR 3, HCP 5)

184 m 168 m 145 m 128 m

Nehéz Par3. A jobb oldali erdők miatt draw ütéssel kockázatos a green-t támadni, és könnyen legurulhat a labda, még ha el is találjuk. Itt a fade ütőknek van könnyebb dolguk.  De a biztonságos ütés egy vassal a green bal oldalát célozni, onnan könnyű a chip, ha esetleg rövid is lett a kezdő ütésünk.


7. szakasz (PAR 3, HCP 3)

180 m 167 m 160 m 150 m

Gyakorlatilag ugyanazt kell játszanunk, mint az előző, szintén nehéz Par3 szakaszon. A jobb oldali erdők miatt draw ütéssel kockázatos a green-t támadni, és könnyen legurulhat a labda, még ha el is találjuk. Itt a fade ütőknek van könnyebb dolguk.  De a biztonságos ütés egy vassal a green bal oldalát célozni, onnan könnyű a chip, ha esetleg rövid is lett a kezdő ütésünk.


8. szakasz (PAR 4, HCP 17)

283 m 273 m 258 m 230 m

Rövid Par4, Birdie eséllyel. De a fairway sok helyen nem vízszintes, és az emelt green-re nehezebb felütni, ha lefelé lógunk. Olyan 60 méterre a green-től már sík a fairway, ezért érdemes addig elütni.


9. szakasz (PAR 4, HCP 11)

329 m 319 m 287 m 276 m

Az elütő iránya a jobb oldali out of bounds felé mutat, erre különösen figyelni és kompenzálni kell a beállásnál. A fairway baloldaláról egyszerűbb támadni a green-t a második ütéssel, már csak a jobb oldali fák miatt.


10. szakasz (PAR 4, HCP 12)

379 m 365 m 352 m 337 m

Ismét egy hosszabb, enyhén balra dogleg-es Par4. A fairway jobboldaláról nyugodtabb ütni a másodikat, mert a green arról lényegesen nyitottabb.

 


11. szakasz (PAR 4, HCP 16)

275 m 260 m 254 m 247 m

Az egyik kedvencem. Aki szeret és tud nagyot ütni, annak érdemes egy fade-del beütni 100 méteren belülre akár a jobb oldali fák felett is, onnan könnyen lehet egy jó pitch ütéssel Birdie-t játszani. De egy rövidebb vasütéssel is jó helyre kerülhetünk elsőre, és így a fák felett egy 100-120 méteres ütéssel is a green-en lehetünk. Ezesetben viszont a green bal oldalát érdemes célozni, mert a jobb oldalon tovább lógnak be a fák.


12. szakasz (PAR 5, HCP 6)

513 m 496 m 487 m 427 m

Közepes nehézségű Par5 szakasz, (a kék elütőről azért sokkal rövidebb). A második ütéssel érdemes a fairway-en maradni, mert a jobb oldali részre keveredve sok a bokor, és nehezek a talajviszonyok. A green itt is osztott, a hátsó rész jóval magasabban van. Lentről és fentről is nehéz jót putt-olni, így érdemes a labdánkkal a zászlóval megegyező “emeletre” érkezni.


13. szakasz (PAR 4, HCP 10)

373 m 352 m 336 m 306 m

Nemcsak azért nehéz Par4 szakasz, mert hosszú, hanem azért is, mert csak a green jobb oldala támadható. A többit homokbunker védi, és keresztben is keskeny a green, így szinte mindig érdemes a jobb oldalát játszani, bárhol is van elhelyezve rajta a zászló.


14. szakasz (PAR 3, HCP 18)

88 m 88 m 78 m 78 m

Rövid, egyszerű Par3 szakasz, de komolyan kell venni, mert ha elsőre nem találjuk el a green-t, akkor könnyen dupla Bogey lehet belőle.


15. szakasz (PAR 4, HCP 8)

379 m 365 m 350 m 330 m

Az első ütéssel inkább a fairway baloldalát érdemes célozni, mert onnan jobban gurul a labda, illetve a második ütésnél sem lesznek útban a jobb oldali fák. Hosszú Par4 szakasz, emelt green-nel. Ha nem vagyunk fent a második ütéssel, akkor a chip-et a green jobb oldalára érdemes indítani, mert bár nehezen látszik alulról, de balra lejt.


16. szakasz (PAR 4, HCP 14)

379 m 365 m 350 m 330 m

A 11. szakaszhoz hasonlóan, egy erős jobbra dogleg, így a nagy ütőknek érdemes akár a fák fölött a greentől balra célozni. Aki viszont nem driverrel kezd, vagy rövidebb a drive-ja, annak a szemben lévő 100 métert jelző karó a legjobb irány, mert onnan jól gurul a labda jobbra lefelé a green irányába, és a fák sem lesznek útban.


17. szakasz (PAR 3, HCP 2)

212 m 182 m 174 m 155 m

Hosszú Par3 szakasz, jobbra erdő, amelyből nehéz a green-re kerülni. Ezért a green baloldala a biztonságosabb irány, és ráadásul ott egy nagyobb nyílt terület is van, ahonnan jól lehet majd (esetleg) a chip-et végrehajtani.


18. szakasz (PAR 5, HCP 4)

467 m 446 m 425 m 400 m

A pálya valószínűleg legnehezebb szakasza. Itt már többnyire fáradtak is vagyunk, a drive ütés landing zónája keskeny, jobbra out of bounds, míg balra erdő. A biztonságos Bogey, és azért még esélyes Par játékhoz elég két ütéssel a kanyarban lennünk. Ez akár két vasütéssel is elérhető, ügyelve arra, hogy a harmadik ütésnél ne legyenek majd útban a fák. A harmadik ütést pedig érdemes keresztbe, csak olyan 50-60 méterre beütni, mert akkor nem lesz majd zavaróan útban a green melletti homokbunker. Így lehet akár egy egészen kecsegtető Par putt-unk a végére, a bosszantó tripla Bogey helyett.