Foglalj magadnak TeeTime-ot!

Újabb jelentős lépés felfelé


Amikor a szenvedély és a művészett összefut (a GOLFiGO Graffiti helyet foglal magának)

 

Kedves Hazai Golfjátékosok,

Tisztelettel tájékoztatunk Benneteket, miszerint újabb jelentős mérföldkőhöz érkeztünk szenvedélyünk - a GOLFiGO - fejlesztésében. 

Az elmúlt héten történt klubpremiert követően, - amikor is a klubmunkatársak már birtokba vehették az új Modul belső felületét - a mai napon Számotokra is kiélesítettük a rendszer TeeTime Moduljának (továbbiakban TTM) publikus felületét is, így mostantól kezdve minden olyan hazai pálya esetében, amely élni kíván ezzel a lehetőséggel, egységes formában tudtok TeeTime-ot foglalni Magatoknak, és természetesen golf barátaitoknak. 

Jelenleg a TTM-be bármely olyan hazai golfjátékos be tud lépni - és így tud foglalni -  aki saját fiókkal rendelkezik a GOLFiGO felületén (tehát mindenki, aki idén vagy tavaly valamely hazai klubtagsággal rendelkezett). A TTM-be a klubok felvitték már saját klubtagsági csomagjaikat, illetve minden jelenleg érvényben lévő releváns hazai és külföldi klubpartner csomagjukat, így biztos lehetsz benne, hogy minden foglalásod alkalmával a Neked járó éppen aktuális legkedvezményesebb árat láthatod foglalásod mellett, mind a GreenFee, mind az egyéb elérhető szolgáltatások tekintetében. Azon pályák esetében, amely a FootGolf játékosok számára is elérhető, természetesen egyazon naptárba foglalhatnak mindkét sportág szerelmesei (a FootGolf flightok esetében a játékos neve előtt egy kis focilabda ikon segíti a könnyebb - és azonnali - eligazodást). 

A GOLFiGO TTM több felületen keresztül is elérhető, 
- egyrészt a GOLFiGO-ba belépve ezentúl a baloldali antracit menüsáv tetején két új menüponttal találkozhattok (TeeTime Foglalás, illetve Foglalásaim)
- másrészt ugyancsak a GOLFiGO-ban a Pályák menüpont alatt, az adott pálya adatlapjára kattintva is elérhető a felület
- valamint, egyáltalán nem utolsósorban, természetesen az adott pályák saját honlapján keresztül is tudtok TeeTime-ot foglalni (a Widget-eket a klubok folyamatosan helyezik majd ki az elkövetkezendő napokban)

A Foglalás menetéről, amely olyan egyszerű és egyértelmű, hogy akár egy kisiskolás is könnyedén “elengedett kézzel” megoldhatja, természetesen - a már korábban jól megszokott módon - YouTube tutorial videót is készítünk Számotokra. 

Röviden, a foglalásaitok az alábbi paraméterekre pontosíthatjátok: 
- A klubok által már berögzített TeeTime időpontokra (teljesen üres, vagy részben már foglalt időpontokra is, a flightban található szabad helyek erejéig)
- Golf, avagy FootGolf sportágra (ez utóbbi opció természetesen csak azon pályák esetében jelenik meg, ahol ezt beállítják a klub munkatársai)
- 9/18 szakaszra (illetve azon pályák esetén, ahol külön korlátlan/napi GreenFee ár van megállapítva akár 27/36 szakaszra is). (A Balaton Golf, illetve az MGC Kisoroszi pályák esetében az érintett klubok a külön első és hátsó kilenc szakaszos beállítást preferálták, így ezen pályák esetében a foglalás is így zajlik).
- A flightban játszó játékosok neveire. Saját magad esetében Te automatikusan bekerülsz a Flightba (az aznapi aktuális és a Te esetleges kedvezményeidre testreszabott árral). A flight többi résztvevőjének nevét, - a már jól megszokott módon - a név begépelésének megkezdésével választhatod ki. De akár a Kedvenceid című listából is kiválaszthatod, ahol - legfeljebb 20 főig - a legutóbbi alkalmakkor a flight-od tagjainak nevei szerepelnek. Ugyanakkor, igény esetén természetesen Guest típusú flighttársat is rögzíthetsz magad mellé. 

Az általad berögzített flighttársaid (akárcsak te Magad) azonnal automatikus emailt kapnak a foglalás tényéről, amely a következő adatokat tartalmazza: 
- a foglalás azonosító száma, 
- státusza,
- melyik pályára, milyen időpontra és hány főre történt 
- a flighttársak nevei 
- az email címzettjére vonatkozó árak a GreenFee és az egyéb lefoglalt szolgáltatások (pl. golfautó) tekintetében. 
Természetesen a lefoglalt TeeTime-ok esetében bármilyen változás bekövetkeztekor (pl. időpont, ár, flighttagok, lemondás, stb.) automatikus módosító emailt kapnak az adott flight tagjai.

Tekintve, hogy egyáltalán nem értünk egyet a korábban hazánkban használt külföldi TeeTime foglalási versenytársunkkal, illetve az Ő általuk (nem) alkalmazott GDPR adatkezeléssel  így a GOLFiGO TTM esetében a publikus felületen nem lesz látható, - a saját flightodon kívül természetesen - hogy kik golfoznak aznap egy adott pályán, illetve hogy ki milyen típusú klubtagságival rendelkezik. Véleményünk szerint senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki mennyi időt fordít a golfra, illetve hogy mekkora összeget költ erre a tevékenységre. (Természetesen a klubmunkatársak által használt belső felületen minden releváns információ megjelenik).

A TTM publikus naptár felületén a mások által már befoglalt TeeTime-ok esetében a következő nyilvános információk láthatóak Számotokra (még egyszer: a név és a klubtagsági csomag NEM):
- A játékos neme (színnel jelölve: piros a hölgy, kék a Férfi játékosok színe) (a saját foglalásaitok - a már megszokott módon - a GOLFiGO mandarin színével jelennek meg)
- A játékos életkor kategóriája
- A játékos által foglalt szakaszok száma
- A játékos HCP tartománya, 4 lehetséges tartomány opcióval: (12.0 alatt / 12.1-24.0 / 24.1-36.0 / 36 felett)
- Amennyiben a flighban golfautóval közlekednek, az esetben 1-4 golfautó piktogram
- Amennyiben a flightban az adott pályán klubtagsággal rendelkező játékos játszik, az esetben 1-4 házikó piktogram
- Amennyiben a flightban FootGolfoznak, az esetben 1-4 focilabda piktogram
(Nyílván bármely fentebbi információ csak az esetben jelenik meg, ha ismert a rendszer számára (pl. egy Guest játékos esetében semmilyen infóval nem rendelkezünk)).

Jelenleg az alábbi hazai pályákon publikus a játékos felület, így ezekre a pályákra tudtok TeeTime-ot foglalni automatikusan a GOLFiGO TTM-en keresztül:
- Balaton Golf
- Birdland
- Budapest Highland
- Forest Hills
- MGC Kisoroszi
- Old Lake
- Pannonia
- Zala Springs
A többi pálya részben még nincs nyitva, illetve részben bízunk benne, hogy a későbbiekben publikusra állítják a saját felületüket és csatlakoznak (térítésmentesen) a GOLFiGO TTM-hez.

Valamennyi klub esetében lehetőség van, oktatói naptár beállítására is (külön-külön, korlátlan mennyiségű oktatói számban), így a játékosok számára publikusan és átláthatóan foglalhatóvá válnak az oktatói órák is (akár egyéni, akár többszemélyes golfoktatások esetében is).

A már fentebb megemlített - a baloldalon található - “Foglalásaim” menüpontban nyomon követheted valamennyi foglalásod kapcsán a következő adatokat: dátum / időpont / pálya / szakaszok száma / státusz / GreenFeen kívül igénybe vett egyéb szolgáltatások / Kiadott összeg. (A “Foglalásaim” című menüpont egyébként bekerült a Saját Fiók alá is).

Legkésőbb az idei versenyszezon megkezdéséig beállításra kerül Számotokra a bankkártyás online fizetés lehetősége is (azon klubok esetében, amelyek élni kívánnak Felétek ezzel a szolgáltatással). 


...és akinek esetleg valami nem tetszik, annak Vati András fejlesztési igazgatóval gyűlik meg a baja 😃


A GOLFiGO-ban még saját fiókkal nem rendelkező - elsősorban külföldi klubok játékosai - számára a regisztrációs lehetőséget előreláthatóan a jövő hét folyamán nyitjuk meg. Az egyszeri (és egyszerű) regisztrációt követően ezek a játékosok a fentebb leírt módon tudnak majd TeeTime-ot foglalni a TTM-ben, (de addig is természetesen a klubok recepcióján telefonon vagy emailben megtehetik ezt).

Kérjük, fogadjátok olyan szeretettel az új TeeTime Modult, mint amilyennel mi készítettük azt SZÁMOTOKRA. Természetesen, - mint minden új korszak indulásakor -  az első napokban talán nem lesz minden zökkenőmentes a klubok átállása kapcsán, de megígérjük nem fog fájni 😊 és együtt kéz a kézben menetelünk tovább a XXI. századi golfélet irányába.

 

2022.02.15.

Hozzászólások