Félelem és reszketés Las Pannonián

Kit választ magának a fejetlen Oscar?


- Huszti György írása -


Az ősi kelta hagyományokból kialakult autentikus ír ünnep, a Halloween költözik a letisztult Máriavölgyi kúria kiesen félelmetesre dekorált falai közé. Szombatra (október 31.) már kitették ugyan a megtelt táblát, de ki tudja, ha egy-két nevezőt időközben elszólít a szellemvilág, talán még Te is beférhetsz, ha gondolod iratkozz fel a négyes TexasScramble várólistájára, garantálni semmit sem tudunk ugyan, de a Halloween előestéjén bármi megtörténhet. Például az is, hogy a fejetlen Oscar társat választ magának és a legfélelmetesebb kosztümben, vagy make up-ban megjelenő játékos mellé szegődik. Persze nem kötelező felvenni a pokoli nap ritmusát és a jól megszokott, unalmas dresszekben is meg lehet jelenni a kelta istenségek szeme előtt, aztán persze mindenki magára vessen a következmények miatt. Egy biztos, a mezőny félelmetesen jó lesz, hiszen akár egy hazai Pro-Amnek is maximálisan megfelelhetne a nevezettek névsora, és még egy olyan “vendég” is akad majd az indulók között (első (vámpírok)bálózójaként) akitől alighanem sokaknak leesik majd az álla, akár oszladozó zombie a rácsodálkozó illető, akár még az élők soraiból való. Különösebb titkokat nem kívánunk kifecsegni, de annyit mindenképpen elárulhatunk, hogy például a teljes Pannoniás vezérkari trió oly annyira véresen komolyan veszi a viadalt, hogy  elindulnak a versenyen, a FootGolf császáraként számontartott Császár Zolival kiegészülve. Mi magunk is rettegve várjuk mi lesz ennek a vége, hiszen a caddie.hu is saját csapattal indul. A szombati napra rengeteg koponya, csontváz és egyéb dekoráció érkezett, amelyek “szeretettel” és véres verejtékkel várják a hullafáradt játékosokat a nap végén. Hazasietni nem érdemes a lejátszott kör után, hiszen a Vámpírok Bálja csak a verseny után veszi kezdetét, és a Porticus étterem is halálian jó menüvel készült az ünnepi alkalomra.

Aki pedig nem fél a halálian jó minőségi újdonságoktól, az hozzon magával egy szabad szemmel messziről is jól kivehető bankjegyköteget, esetleg egy-két vaskosabb hitelkártyát, mert megérkeztek a Pannonia megújult ProShop-jába a kézzel készített japán csodák, a Honma utánozhatatlan termékei. 

Ha jót akarsz magadnak, semmiképpen ne hagyd ki a szombatot, félelmetesen jó lesz!


Fotó: caddie.hu

2020.10.28.

Hozzászólások