European Tour - Omega Dubai Desert Classic, 4. nap

Zárásként egy kis Dechambeau parádé


- Góg László írása -

A dél-afrikai Justin Hardin egyedül játszott -9-et az Omega Dubai Desert Classic utolsó körében, és ezzel 31 helyet javítva -15-ös eredményével hirtelen a második helyen találta magát. Annyi volt csupán a dolog szépséghibája, hogy az élen álló játékosok még el sem indultak, amikor ő már leadta a score kártyáját.
Az utolsóként pályára lépő Bryson DeChambeau, aki a tavalyi bajnok Li Haotonggal szemben egy ütés előnnyel kezdte az utolsó kört, rögtön tudtára adta mindenkinek, hogy komolyan gondolta, hogy megszerzi első tengerentúli győzelmét. Az első három lyukon három birdiet ütve rögtön meglépett, azután a hátsó kilencen egy bogey mellé még négy birdiet és egy eaglet is feljegyezhetett a partnere, aki olyannyira nem bírta tartani a lépést, hogy először a hétvégén par fölött játszott, és a végén meg kellett elégednie megosztott 12. hellyel.

Parádés győzelmével DeChambeau két rekordot is megdöntött: -24-el egy ütéssel megjavította Li Haotong tavaly elért tornacsúcsát, hét ütés különbségű győzelmével pedig Ernie Els 1998-as rekordját adta át a múltnak.

 

A cikkben szereplő fotók forrása: golf.com

2019.01.27.

Hozzászólások