Elindulhatnak a golfversenyek!

A Kormányszóvivő segített értelmezni a jogszabályokat


Mint ahogy délután - az MGSz Közleménye szerint - jeleztük a Magyar Golf Szövetség állásfoglalás kéréssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságához annak pontosítása érdekében, hogy a sportversenyek megrendezését megengedő rendelet milyen hatást gyakorol a budapesti és Pest megyei lakosok lakhelyelhagyási tilalmának betartására.

Tudomásunk szerint Szentkirályi Alexandra Kormányszóvivő a golfversenyek megrendezése kapcsán kifejtette, miszerint NINCS AKADÁLYA azok megrendezésének. Klubversenyek esetén a  kluboknak, míg Szövetségi versenyek esetében a szövetségnek kell igazolást kiadnia a nevezők számára. Erre kétféle technikai megoldás mutatkozhat, az adott versenyre benevezettek részére vagy az érintett Klub/MGSz küld igazolást elektronikus úton (és Ők ezzel az igazolással hagyhatják el a lakhelyüket az adott golfpályáig közlekedve) vagy ugyanezen igazolást a Klub/MGSz Honlapjáról tölthetik le az érintettek. Természetesen kiskorú játékos esetében a szülő/gondviselő is utazhat a gyermekkel.

További érdekes kijelentés hangzott el Szabó Tünde sportért felelős államtitkár asszony mai interjújában, a Hír Televízió - Magyarország Élőben c. műsorában, amely szerint a szülők egyetlen sportágban sem számítanak hivatalos személynek, így sajnos a sportpályák területére nem léphetnek be. Ebben a tekintetben golfsportágunk szerencsés helyzetben van, hiszen a legtöbb pályán üzemel éttermi terasz, oda pedig - mint bármelyik másik ebédelni, vacsorázni vágyó állampolgár - beülhetnek a szülők is. 
Ezzel kapcsolatban személyes megjegyzésünk a klubok felé, hogy kifejezetten érdemes lenne a teraszokra kihelyezni a PLAY livescore megtekintési lehetőségét a versenyeken. Természetesen kérés esetén, ebben minden segítséget teljes mértékben megadunk számukra.

Mindenkinek eredményes versenyszezont kívánunk! ?❤️


Fotó: InfoStart

2020.05.04.

Hozzászólások