Egy nyugodt Budha a Juniorok és Seniorok között

Tóbi or not to be

- Az interjút Huszti György készítette -

Tóbiás Zsolt, Fully Qualified PGA Pro (mindenki Tóbija) 13 évesen, 1993-ban kezdett el golfozni lakóhelyén, Kisorosziban. 

A Brúder, Sárközi, Szigeti  féle csapat oszlopos tagjaként vettem részt a labda keresésekben, a magyar Old Course körüli erdőkben. A lemosott labdákat eladtuk, így jutottunk zsebpénzhez. Aztán egy nap találtunk egy nyolcas vasat is az erdőben és azzal ütögettünk a helyi focipályán.
Aztán elkezdtünk beszivárogni a golfpályára is, és főleg a 13-as szakasz körül (ahol nem látta senki) ütögettem a labdát Sárközi Ricsi társaságában, aki ekkor már „legálisan” járt golfozni. Egyszer elkapott Hajnal Dezső (az akkori üzemeltető) és látta, hogy a labdáim már repülnek, így felajánlotta, hogy maradhatok, taníttat a golfra és támogatja a versenyeimet, de cserébe minden nap dolgoznom kell a pályán. 1994-ben már Franciaországban voltam nyári golftáborban néhány hetet, az MGSz támogatásával, ahol a tábor végén a záró versenyen a dobogó legfelső fokára is felállhattam.
Orosziban ütőt, cipőt pucoltam, range labdát szedtem kézzel (akkor még nem voltak labdaszedő kocsik a rangeken). Iskola után mindig mentem ki dolgozni, és persze golfozni. Ennek köszönhetően 1996-ban és 1998-ban megnyertem a Junior Magyar Bajnokságot.  Aztán ahogy idősebb és tapasztaltabb lettem, egyre több feladatot bíztak rám. A greenkeeperségtől kezdve a recepcióig mindent. Amikor például érettségiztem, egy külön tanulósarok volt számomra a klubházban, mondhatni ott nőttem fel.
Ez egészen a 2000-es évekig tartott. Ezt követően 2004-ben a Pannónián - Brett Williams mellett - dolgoztam, majd Gödre kerültem, itt kezdtem el a golfedzői tanulmányokat is (PGA iskola, illetve a TF). Egy rövid Boya Eagles (Vámospércs) kitérőt követően 2010. óta vagyok a Budapest Highland GC golfoktatója.

Téged leginkább talán Junior, illetve Senior oktatóként tart számon a golfozó közönség. Mi a véleményed az idei Junior Tour-on véghezvitt jelentős változtatásról, életkor helyett hcp kategóriák?

Érdekes, pedig sok középkorú tanítványom is van (nevet).
Egy kissé talán megosztó ez a Junior Tour módosítás. Úgy gondolom, hogy ez abból a szempontból nem rossz, hogy már vannak olyan junior játékosok akik hendikeppel rendelkeznek és szeretnének hcp módosító versenyeken indulni, de a korábbi rendszer szerint az életkoruknál fogva (10-12 évesek) csak mobil-elütőről játszhatnának és így a hendikeppük nem változhatna. Ahogy több szülőtől hallottam, az Ő gyermekeik idén nem is biztos hogy indulnának, ha maradt volna a tavalyi szisztéma. 
Tehát én úgy gondolom, hogy ez egy jó irányba tett változtatás, de majd év végén kiderül, hogy mik a pontos visszajelzések. A “régi” rendszer sem volt rossz, de olyat nyilván nehéz kitalálni, amely mindenki számára ideális. Reméljük sok induló lesz a Junior Tour versenyeken!

Hogy érzed, mi számítana “soknak”?

Jó a kérdés, mondjuk két éve több mint száz induló volt, már az első Junior Tour fordulóban is. Tavaly már kevesebben voltak. Reméljük ez a tendencia az idén megfordul. 

Mi lehet szerinted a csökkenés oka?

Úgy érzem, hogy az úgynevezett “kosár”program országos utánpótlás támogatás megszűnése sajnos alaposan lecsökkentheti a junior versenyzők számát. (a beszélgetés után került sor az idei első Junior Tour fordulóra, ahol 57 játékos indult). 
A “kosár”programnak alapvetően egy - később több - magánszemély volt a támogatója, de a második évben már a szövetség is részt vett a támogatásban. Ebben a programban a 14 év alatti juniorok vehettek részt, akik vállalták, hogy adott évben elmennek adott számú junior versenyre, cserébe a játékosnak ki lett fizetve az éves tagsági díja az anyaklubjában, korlátlan range labdát kapott egész évben (innen a név is “kosár”), illetve az edzője megkapta heti egy oktatási óra díját a játékossal. Az első évben 29 támogatott juniorunk volt, a második évben már 64-en voltak. Ez a program megszűnt, más lépett a helyébe, amelynek idő kell, hogy látható eredményekkel szolgáljon, de dolgozunk tovább és optimisták vagyunk.

Neked most hány juniorod van?

Valamivel több, mint harminc

És hány junior van ma Magyarországon?

Nem tudom, meg kell kérdezni a országos junior felelőst.
(Tavaly Magyarországon egész évben, összesen 101 junior korú játékos versenyzett - caddie.hu adat).

Hogy látod a felnőtt helyzetet?

A felnőtt szinten mindenképpen pozitívum a szövetségi, úgynevezett harmincezres kezdő tanfolyam. A tavalyi évben nálam így 51 felnőtt játékos kóstolt bele a golfba és belőlük 15-en meg is maradtak a sportágban, ez mindenképpen előremutató (még akkor is, ha egy ehhez nagyon hasonló program egyébként már nagyjából hét éve fut itt a Highland-en is). 

Visszatérve a juniorokra, nálunk itt a Highlanden minden nyáron nagyjából 200 új gyerek fordul meg táborainkban. Belőlük a nyár elmúltával mintegy 10-12 új junior golfozónk marad középtávon. Az, hogy ez a tucatnyi gyerek sok vagy kevés az nyilván relatív, de a magyar viszonyokat tekintve, talán inkább pozitív. Van jó néhány olyan gyerek, aki utána is csinálná, de a szülő vagy nem tud, vagy nem akar tenni ezért.
Ugyanakkor, úgy látom, hogy egyre elterjedtebb, hogy a gyerek az iskolában amikor elmeséli, hogy Ő golfozik, akkor egyre több osztálytárs, barát érdeklődik és kijön velük megnézni, hogy mi is ez a golf pontosan. Számukra (is) tartunk minden szombaton 2-2 órás csoportos edzést. 2 órát ad Scridon Laura oktató és 2 órát adok én, minden szombaton. Ez a két órás oktatás összesen ötezer forintba kerül fejenként. Rengeteget jártam a környékbeli iskolákban, vittem a SNAG golfot a tornaórákra, szórólapoztam sokat, és attól lett ez a tábori”bumm”. Előtte általában 6-7 gyerkőc volt hetente a táborokban, utána viszont 30. 

Nyilván, ha mondjuk legalább junior greenfee lenne nálunk a Highland-en, szinte biztosan több gyerek maradna meg a golfnak - és a klubnak - a táborokat követően. Ugyanakkor itt van a Highland Kids’ Tour (minden hónapban egyszer) ez egy golfverseny sorozat, a hendikeppel rendelkező gyerekeknek a nagypályán, a hcp nélkülieknek a Par3 gyakorlópályán. Erre van külön szponzori támogatás, így itt nincs greenfee (más klubok juniorjainak sem), mindössze a négyezer forintos nevezési díjat kell kifizetniük a gyerekeknek.
Ez mindenképpen egy rendkívül pozitív kezdeményezés. Talán el lehet mondani, hogy hármunknál (Scridon Laura, Sárközi Ricsi (Kisoroszi) és nálam) van jelenleg a legtöbb 14 év alatti gyerkőc Magyarországon. Nekem mindenképpen szívügyem a junior képzés, elsősorban ez motivál a gyerekekkel történő foglalkozások során, a tanítványaim nagyjából fele junior. 
És vannak köztük egészen elhivatottak is, mint például Sántha Laura (14) és Sántha Ádám (12). Ők tavaly nyáron egész nap itt voltak a Highlanden, egy tábor után maradtak velünk. Kijönnek reggel nyolckor és az este hétórási busszal indulnak haza. De iskolaidőben is minden hétvégét itt töltenek. Egy év alatt mindketten 22-es hcp körül tartanak. 

Ha már hcp! Jelenleg kik a legalacsonyabb hendikeppes tanítványaid?

Junioroknál: Fülöp Gergő 4,9 és Lu Henry 9,6 
Senioroknál: Kovács Titusz 8,4 és Turkovics Ilona 11,7

Apropó seniorok, talán rátérhetnénk beszélgetésünk másik apropójára, hiszen idén felkértek a senior női válogatott edzői posztjára is. Elmondanád ez pontosan mit is jelent? 

Érdekes volt...
Jött a megkeresés Batta Krisztina szövetségi kapitány részéről, hogy szeretné ha lennének közös edzések, illetve szeretné felrázni, összekovácsolni a társaságot és felkérne engem a válogatott edzői posztjára. Egyáltalán nem gondolkodtam sokat rajta, rögtön úgy éreztem, hogy ez egy megtiszteltetés. 

Így havonta egy szabadnapot, a legnagyobb örömmel “beáldozok” erre és a máriavölgyi golfpályán egésznapos felkészítést tartok a hölgyeknek. Jelenleg egy közös felmérésen vagyunk túl, mivel kíváncsi voltam, milyen tudásszintről indulunk. Az edzések mindenképpen a hölgyekhez lesznek igazítva és azokat a játék elemeket, játék szituációkat fogjuk gyakorolni, amelyekre a válogatott tagjainak leginkább szüksége van. 

Ahogy láttam, ez egy nagyon jó csapat lesz, jól kijönnek egymással, erős a csapatszellem, és gondolom minél többet lesznek együtt ez valószínűleg egyre inkább erősödni fog. Illetve, van ott jónéhány jól képzett játékos, akik fel tudják húzni a többieket is egy magasabb szintre. Látom bennük a bizonyítási vágyat maguk felé, egymás felé és a külvilág felé is, biztos vagyok benne, hogy egy jó kis csapat lesz ez. Nagyon pozitív vagyok és el tudom képzelni, hogy talán a férfi seniorok egy kicsit irigykedhetnek is erre az összetartásra, közös programokra, egyenruhákra. 

Fotók forrása: GOLFmagyar, illetve caddie.hu

2019.05.09.

Hozzászólások