Egy hazai golf-influencer

Alkalmazott sportmenedzsment

- Az interjút Huszti György készítette -

Csikós Gábor, PGA Qualified Pro-val, a GolFIESTA alapító elnökével beszélgettünk az Academy Golf Club teraszán egy jó kávé mellett.

Hogyan, honnan jött ez az ötlet, a GolFIESTA SE?

16 éve oktatok, az első években ez a sport még annyira sem volt populáris Magyarországon, mint manapság. Hiányérzetem volt, hogy miután a tanítványaim megtanulgatják a golf alapjait, hogyan tudnak továbblépni a pályán. Ha a kezdő kurzus után elengedem a kezüket, nagyon elhivatottnak kell lenniük, hogy aztán ne morzsolódjanak le.

Már 13 éve csináljuk a tenerifei golftáborokat is, ott a közös játék után általában az estéket is együtt töltjük, a tanítványaim mindig kérdezgették, miért nem csinálunk otthon is hasonló klub-feelinget?
Kirajzolódott, hogy szeretnék egy versenyekből, edzőtáborokból, közösségi eseményekből szervezett program-sorozatot, elsősorban azoknak a golfozóknak, akik nálam tanultak meg golfozni.
A logónk is azért lett ilyen pálmafás, mert az ötlet Tenerifén fogant.

Úgy érzed, a felnőtt emberek számára is ilyen fontos szerepet játszik a sportolásban a közösség?

Pusztán, mert van valahol egy golfpálya, még nem törvényszerű, hogy oda özönleni fognak a játékosok. Az emberek szeretik, ha invitálást kapnak, ha programot szerveznek nekik, s ne is kelljen mindig pont ugyanarra a helyszínre vagy rendezvényre menni.

Hét éve ősszel szerveztem egy GolFIESTA versenyt Kisorosziban egykori tanítványaimnak, s több mint 70 ember eljött. Mára egy olyan egyesületet tartunk fenn, amely nemcsak a tanítványokból áll, hanem nyitott közösség, jelenleg közel 150 tagja van. A GolFIESTA edzéseket, versenyeket, táborokat és ezekhez kapcsolódó programokat szervez felnőtteknek és gyerekeknek. Barátságokat teremt és közösséget épít, ellátogat régi és új helyszínekre. Az évek folyamán üzleti vállalkozássá és csapatmunkává nőtte magát, annyi időt és energiát rakunk bele, hogy nem is lehet másként tovább vinni, hisz a legfontosabb hajtóerő számunkra, hogy sok ember régóta ide akar tartozni.

Szeretünk mindenkinek személyre szabott szolgáltatást nyújtani. A totálisan kezdők, akik - akár a szövetségi programmal bejönnek a rendszerbe - egyszerűen imádják, hogy mi  tudunk nekik egy következő lépést nyújtani. Nem szimplán az van, hogy itt a 10 óra és viszontlátásra. Tudunk nekik egy páros texas versenyt csinálni, össze tudjuk rakni a bátor kezdőt a haladókkal is, így fokozatosan be tudjuk vezetni és meg tudjuk tartani a golf számára. Tagjaink mintegy fele kezdő és vannak olyan tagjaink is, akik már játszanak valahol, de szeretnek több pályán játszani, akár rendszeresen is. Ők élni tudnak a GolFIESTA által kínált kedvezményrendszerrel.

Mennyiben jelent más feladatot a gyermekek oktatása?

Az elmúlt két-három évben kiemelten kezeltük a juniorok képzését. A gyerekek oktatása öröm és felelősség. A fizikális felkészítés, a mozgás-koordináció fejlesztése, a golftechnika oktatása, a mentális képzés egyaránt fontos. Velük, épp ezért csak csapatban dolgozunk. A junior program sok munkával járó út, de egy city-pályának, mint az Academy és a GolFIESTA kötelességünk is sok gyereket bevonni.
A nyári táborok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, persze a vakációban a szülők sokszor csak napközi elfoglaltságot keresnek a gyerekek számára. Az igazi feladat ezen gyerekek közül legalább néhányat őszre megtartani és tavasszal is kivinni a pályára. Jelenleg 25 fős junior létszámnál tartunk, ezt akarjuk feltornázni akár 50 fölé.

Télre megszereztünk Ürömön egy sportcsarnokot a kondicionálásra. Igenis sportolókat akarunk képezni. Akár versenygolfozó, akár hobbisportoló valaki, nem szabad, hogy a gyenge lábizom, az előreesett medencecsont, és a beesett váll legyen az irány.  Megpróbáljuk ezt tudatos programmal megelőzni: legyen hát- és törzsizom erősítés, nyújtás és mobilitás-fejlesztés.

Jaczkovics Emma és Koharek Anna tanítványaim járnak a juniorjaink közül legelöl tudásban és eredményességben. Ők már többek, mint puszta reménységek, a magyar utánpótlás korosztály legsikeresebb versenyzői közé tartoznak, akik a hazai versenyeken a teljes felnőtt mezőnyben is letették már a névjegyüket. Az ő esetükben már a nemzetközi versenyeztetésre való felkészítés a feladatunk, amihez európai szinten is jegyzett kompetenciákkal való együttműködésre, nemzeti szövetségek, nemzetközi szakmai szervezetek és szponzorok támogatására is szükség van. Rózsa Csilla példája mutatja, Magyarországról sem lehetetlen a világ élvonalába jutni. A közeljövőben talán Emma és Pancsa is elérhetnek nemzetközi sikereket és lesznek még fiatalabbak is, kik majd nyomukba erednek.

Miképp lehet ezt a sokfelé ágazó feladatcsoportot megszervezni?

Klasszikus sportmenedzsernek tanultam, de a magyar golfvalóság persze teljesen más. Kinga feleségem sokat segít, rengeteg adminisztrációt vesz le a vállamról, hisz a napi 6-8 tanítási óra mellett, se szellemileg, se fizikailag nem “érnék oda” nélküle. Vannak a csapatunknak más fontos tagjai is. Mujahid Tamás elkezdte a PGA képzést, érdemben segít nekem a csoportos junior oktatásban. Pintér Adrienn mentál trénerrel és Takács Kinga sérüléseket kezelő manual-terapeutával is folyamatosan együtt dolgozunk. Ők egyéni foglalkozások keretében veszik kezelésbe a tanítványokat, de Kingával egy három előadásból álló workshop-sorozatot is csinálunk.

Hogyan látod, melyek a magyar golfélet legfontosabbnak tűnő teendői a következő időszakban, illetve látsz-e reális esélyt, hogy belátható időn belül többen golfozzanak itthon?

A következő néhány évben popularizálni kell sportágat, legfontosabb teendő a golf társadalmasítása, a tömegbázis kiépítése. Látok jeleket, hogy három év alatt megkétszereződhessék a golfozók száma. Közrejátszik a harmincezres szövetségi kezdő program is, ez jó irány. Három éves távlatból kell majd megvizsgálni, hogyan alakul a golfozó létszám. Egy év után, hogy most mennyit sikerült “meggolfoztatni” valljuk be őszintén, senkit nem érdekel igazán. Most minden magyar golfoktató nagyon sok ilyen órát csinál. Én is három ilyen kurzust kezdek el csak e héten. De újabb két év múlva már látszani fog, hogy ebből mennyit tudtunk benttartani a sportágban.

A létszám növelése mellett kiemelt feladat a versenygolf fejlesztése is. A jó játékosoknak szüksége van magas szintű versengést célzó motivációra, a kezdő játékosoknak pedig példaképekre. El kell választani a versenygolfot a hobbigolftól és motiválni kell a magyar tehetségeket a nemzetközi szintű versenyzésre. Ma az amatőr világranglistán juniorjaink közül csak két fiú szerepel. Dolgoznunk kell azon, hogy ez az élversenyzői kontingens mind létszámban, mind helyezésben megerősödjék. Különösen boldog lennék, ha junior korú magyar játékos a hölgyek mezőnyében is jegyzetté válna a világranglistán.

A magyar golf fejlődésének egyik akadálya a szűkös facility-helyzet lehet. Ezt fejleszteni kellene folyamatosan. Egy svéd tanulmány szerint nagyjából négyezer emberig lehet elég (ha szűkösen is) a jelenleg magyar facility kapacitás (pályák, range-ek, stb). Remélem, ezt a négyezres számot még az én életemben elérjük (nagyot nevet, gyorsan felhajtja a már kihűlt cappuccino-t, és “szalad” a következő oktatására).


Fotók: Csikós Gábor FaceBook

2019.05.22.

Hozzászólások