Dupla teltház a hétvégén

Felcsúton és Szarvaskúton a hazai golfélet színe-java


A Pannonia GCC nyolcas greenje madártávlatból

- Huszti György beharangozó írása -


A terasznyitások előtti utolsó - ha úgy tetszik első - hétvége súlyos teltházakat hozott, mind a szombati, mind - a halasztott - vasárnapi ranglistaversenyen. A Pannonián végül 121 nevezőnél csapták le a képzeletbeli kalapácsot (13 visszalépés mellett). Míg a vasárnapi, bakonyi megmérettetésen (a délelőtt-délutáni start ellenére is) full teltház (96 fő) várható. A nevezők több mint 35%-a egyébként mindkét ranglistapont-vadász eseményen megméretteti magát. 

Érdekes helyzetben volt - és még egy darabig van is - a hazai golfélet, hiszen a golfpályákon kívül szinte semmi egyéb hétvégi szórakozási lehetőség nem elérhető. Nagyfokú kiváncsisággal várhatjuk, hogy a “normális kerékvágásába” egyszer talán majd visszazöttyenő életritmusunk után, mennyire lesznek jellemzőek a  teltházas nagyversenyek. Gyanítjuk, nem lesz hatalmas változás, még akkor sem, ha a Pannonia mintegy 30%-os versenynevezési díj emelését a legtöbb hazai klub igyekszik utánkövetni, hasonló (vagy kisebb) mértékű díjnöveléssel. Úgy tűnik az elmúlt bő egy év pandémiás helyzete, a korábban évekig “befagyott” golfverseny-árakat is újra pozicionálta a hazai golfpiacon.  

Mint mindig minden szolgáltatás esetében, a kérdés persze továbbra is az, hogy hol, "mit" kapunk a pénzünkért cserébe.

A szombati startlista megtekinthető ITT

2021.04.22.

Hozzászólások