Derűre Bora

Bora Bora az álmokföldje


- Huszti György emlékezése -


A HELY, amely olyannyira messze van szeretet Kárpát-medencénktől, hogy tökéletesen mindegy, jobbra avagy balra indulunk neki utazásunknak, nem számít ugyanis, hogy Amerikán, vagy Ausztrálián keresztül érkezünk meg Francia Polinéziába, biztosak lehetünk benne, hogy Föld bolygónk felületén ennél távolabbi helyre nem vethet bennünket jó sorsunk. 

Bora Bora, az álomutazások és vágyálmok összefoglaló szóismétlése. Az utazás-gyűjtő lelkeknek olyasmit jelenthet ez, mint álom-gyűjtő kislányoknak a szőke herceg a fehér paripán. Néhány éve jómagam is abban szerencsés kegyelmi állapotba kerültem, hogy eltölthettem egy szűkre szabott röpke hónapot ebben a mesevilágban. 

A sokak számára azonnal felismerhető “csonka tornyú” vulkanikus és egyben ikonikus sziget belseje maga az érintetlen természet, az elsőszülött (ahogyan helyi nyelven hívják) sziget “magja” nagyjából harminc Margit-szigetet tesz ki, de igazán különlegessé a középső vulkanikus területet szinte teljes egészében körbeölelő lagúna és a korallzátony teszi, amelynek homokpadján gyakorlatilag a világ összes igazán nagynevű hotellánca “felhúzta” már a türkiz víztükör feletti bungalow-sorát. 

Itt a természet (mind a vizi, mind az őserdei világ) olyan intenzitással jön szembe minden pillanatban, hogy ha akarnánk sem tudnánk elugrani a lenyűgöző szépsége és sokszínűsége elől. Néhány nap alatt megszokod, hogy nincs szükség semmilyen időmérő alkalmatosságra, hisz abban például biztos lehetsz, hogy ha a vízivillád deck-jénél megjelenik Rajmund a pettyeshátú rája akkor nagyjából délután hat óra tájéka lehet. 

Érdemes azonban a természet által kínált folyékony vidámpark mellett a sziget belsejében fellelhető “vadont” is alaposan bebarangolni, amelyhez elég bármelyik hotellánc kiscsónakját elkötni néhány órára. A helyi bennszülött polinézek mérhetetlen kedvességgel és boldogsággal figyelik csetlés-botlásaidat a szárazföldön, ahol klasszikus értelemben épített házzal gyakorlatilag nem is nagyon találkozhatsz, sokkal inkább jellemző az európai szemnek tákolmánynak tűnő, különböző - itthon szemétnek tartott hullámpalák és egyéb bontott építési anyagok - egymásnak támasztott együttese által alkotott egy-egy családi lakóhely. Éppen ezért is tűnik szürreálisnak, amikor az út menti villanyelosztó dobozon egy ismerős logó (az Európai Unióé) tűnik fel, büszkén hirdetve, hogy itt bizony az elektromos hálózat fejlesztéséhez az EU is hozzájárult, és tekintve hogy FRANCIA Polinéziában vagyunk talán ez nem is annyira meglepő. 

Ha már a sziget belsejében, a szárazföldön járunk, érdemes a helyi halászokat felbérelni egy különleges cápales megszervezésére és levezénylésére. Amikor persze apró kis lélekvesztőjükben elindulsz a Csendes-óceán nyílt vize felé, egy pillanatra átfut az agyadon, hogy biztosan jó ötlet volt-e ez a program, de mivel a csónakban melletted egy fiatal anyuka is ott kucorog két kamaszkorú gyermekével, így félre kell tenned pillanatnyi feszengésed. A háromtagú kiscsalád nyakában öt különböző fényképezőgép csüng, így szinte biztos lehetsz benne, hogy a szigeteken nagy számban megforduló japán turistákról van szó és persze az is segíthet a beazanosításban, hogy az egyik kis bakfis sapkáján Japán egyik legrégebben alapított baseball csapatának logója (és tigrise) köszön rád. Nagyon jó csapat a Hanshin Tigers jelzed mosolyogva (mint később kiderül) Hideki felé és talán Ő még mindig azon gondolkodik, hogy mennyire erős a Nippon Baseball Liga híre, ha még Közép-Európában is vannak követői, persze Ő nem tudhatja, hogy golf iránti rajongásod által a világ szinte valamennyi ütővel játszott sportját figyelemmel kíséred. 

De nincs túl sok idő az ismerkedésre, hiszen motoros ladikunk egy futballpályányi homokpad felé kanyarodik és megkezdődik a beetetés. Alkalmi vendéglátóink a csónakkal a homokpad szélén körbe-körbe lavírozva a magunkkal hozott több vödörnyi, félbevágott kishalat szépen a vízbe szórják, kicsit olyan érzésünk van, mint amikor gyermekkorunkban Bözsi néni Erdőbényén a “tíkokat” hívogatta a búzadara szétszórásával és jellegzetes pípípí behívó szavával. A vadon az vadon ugyan, de ahol megjelennek a fizető turisták, ott a vadállatok is hamar hozzászoknak az ingyen ebédhez, így a Csendes-Óceán közepén nagyjából tíz perc alatt körénk gyűl többtucatnyi egy-másfél méteres ostoros rája, illetve hasonló számú és méretű citromcápa. A meglepetés ekkor kezdődik, amikor a helyiek beugrálnak a kör közepébe és egyértelműen invitálnak bennünket is a nyakig érő (a homokzátonynak köszönhetően sekély) vízbe, ekkor fut át először az agyadon, hogy itt bizony most te lehetsz az ingyen ebéd. Hezitálásodat látva a halászfiúk nevetve ugrálnak fel egy-egy hatalmas rája hátára, hogy huzassák magukat 10-20 méteren át a kristálytiszta vízben (emberi sorsok: van akinek a cigány húzza a Mátyás pincében és akad akit a rája a húz a Csendes-óceánban). Aggódva tekintesz a bár csak egyméteres, ámde élesfogazatú cápák irányába, de kisérőink csak viccesen legyintgetnek: - Plastic shark, Plastic shark ismételgetik hatalmas nevetések kiséretében. Erőt veszel a betondzsungelben töltött gyermekkorod beidegződésein és félszegen kihuppansz a biztonságosnak tűnő csónak védelméből, aztán persze kis idő elteltével érzékeled, hogy a cápák ügyet sem vetnek rád, kizárólag a félbevágott haldarabokra koncentrálnak, bolondok lennének a küzdelmesebb és bonyolultabb utat választani. Vízalatti fényképezőgépedet előkapva egyre bátrabban mozogsz a kör közepén, ami odáig fajul, hogy “üldözőbe” veszel egy szebb példányt a még jobb és közelibb fényképek reményében és ígéretében és már a homokpadról leúszva realizálod, hogy nem vagy normális, éppen az óceánban üldözöl egy cápát, így kalapáló szívvel igyekszel vissza a “kismedencébe” ahol nevetve várnak új barátaid a polinéz vízi-félistenek.

Persze egyszer minden jó mókának vége szakad, hiszen ha nem így lenne, akkor már nem móka lenne többé, hanem csak megszokás. Bora Borára hosszabb távra csak az menjen, aki nagyon szereti a napozást, mert óriási látványosságok híján van a hely, mindenképpen érdemes a közel egy kilométer mélységből, csöveken át felvezetett mélyvizi Thalasso Spa kezelést kipróbálni és persze rengeteget snorkelling búvárkodni, a lenyűgöző szépségű korallzátony élővilága ugyanis szinte megunhatatlan és folyamatosan változó szépséggel tárul elénk. Ha azonban egy kis igazi (nem mesterségesen a hotelláncok által létrehozott) civilizációra vágysz mindenképpen érdemes kisrepülő pattanni, és meglátogatni a főszigetet Tahitit, vagy a kistestvérét Moorea szigetét. 

Nagyjából 45 perc alatt gyűrhető le a mintegy 230 kilométeres távolság a 10-20 személyes helyijárat segítségével, ahol az a csoda is megeshet veled, hogy a kifutón a gépben várakozva 4-5 utastársad társaságában, egyszercsak felszáll egy fehéringes napbarnított fiatalember, aki mindannyiótokkal mosolyogva kezet ráz, és már éppen azon gondolkozol, hogy milyen kedves helyi szokás, miszerint az utazók így köszöntik egymást a felszállás előtt, amikor a későn érkező előresétál, kinyitja a pilótafülke ajtaját és ekkor döbbensz rá, hogy megérkezett a járat pilótája.

Tahitira egyébként mindenképpen érdemes akár hetente visszalátogatni (ide érkeznek a nemzetközi légijáratok) a golfőrült utazóknak, hiszen itt és a szomszédos Moorea szigetén található Francia Polinézia két golfpályája. Először Tahitin készült el egy kilenclyukas, itt a  pályaminőség kapcsán semmiképpen ne várjunk elit megoldásokat, egy francia megszállottra volt szükség ahhoz, hogy ezt összegrundolja a világ e távoli, ám annál egzotikusabb szegletében még a nyolcvanas években és rögtön el is nevezte saját magáról a játszóteret (Olivier Breaud GC). Rövid szakaszok, zsebkendőnyi greenek és a homokcsapdákból akár guritóütéssel is kijöhetsz, nyilván a nem túl komoly golfélményért messzemenően kárpótol az utánozhatatlan környezet. 

Polinézia később megépített (2007-ben átadott) másik pályája Mooreán (szép időben látótávolságra Tahititől, rendszeres tengeri kompjárattal) található, a Green Pearl (Zöld Gyöngy) 

Ez egy nagyon komoly, Jack Nicklaus által tervezett 6000 méteres pálya, az első kilenc szakasz végigvezet egy csodálatos polinéz laguna mentén, rálátással a közeli Tahitire. Majd a hátsó kilencen az ősi vulkán oldalán épült meredek lejtők kivételes panorámát szolgáltatnak, itt már nagyon nehéz a golfjátékra koncentrálni, annyira magával ragadóak a színek és érzések. Odafigyelésre pedig szükség van, mert a klasszikus homokcsapdák erősen védik a közepes nagyságú green-eket. A kilátás (több óceánra néző green-el) lenyűgözően pazar, itt már egy komoly klubház is helyet kapott, természetesen  jelentős mennyiségű golfkocsival (a párás trópusi melegben egyébként sem érdemes az európai embernek túl sokat gyalogolnia). Ez utóbbi helyen - talán egy kicsit a polinéziában sokáig uralkodó matriarchátusra emlékezve - szinte minden jelentősebb klubtisztséget hölgy tölt be (érdekes koncepció ez, amelyre egyébként hazai-zalai golfklub esetében is akad példa). Egyébként ha már Mooreán vagyunk semmiképpen ne hagyjuk ki a közös úszást a delfinekkel, bár nem szabadon élő állatokról van szó (mint Bora Bora esetében), de mindenképpen örökélmény marad az ember emlékezetében.

Pályák megközelíthetősége:
Ha már sikeresen leküzdőd a közel 17 000 kilométeres távolságot, érdemes ellátogatni mindkét pályára, amelyek egymástól 18 kilométerre található két szigeten (Tahiti és Moorea) fekszenek, rendszeres kompjárattal. Tahitin érdemes autót bérelni (ha szükséges a komp átviszi azt is).

Játszhatóság:
Az Olivier Breaud GC-től (Tahiti St. Lőrince) ne várj sokat (és nem fogsz csalódni), mindkét pálya alapvetően nyitott, szellős pálmasorokkal a fairway-ek két oldalán. A Tahiti pályán nehézséget okozhat az aprócska greenek pontos eltalálása, illetve a homokbunkerek gyengébb minősége, a Green Pearl-ön nincs semmi zavaró vagy nehezítő tényező, ami az élményt és a jó score-t hátráltatná.

Ételkínálat és annak minősége:
- T
ahitin csak büfé (csokoládék, chips, stb.)
- Mooreán “komolyabb” étterem, vegyes kínálattal, de én mindenképpen a helyi ételeket ajánlanám, ha nem ismered azért, ha ismered, akkor ajánlanom sem kell. Dominál a friss gyömbér, a citrom, bazsalikom, fokhagyma és persze kókusz. Polipok, halak, zöldségek, gyümölcsök minden mennyiségben keveredve. A poké tálat ki ne hagyd.

Egyéb szolgáltatások:
- Tahitin mosoly és jókedv 😊
- Mooreán úszómedence, jakuzzi és egyéb wellness szolgáltatások várják a megfáradt sporttársakat, hogy kicsit feltöltödhessenek mielőtt az igéző szépségű Zöld Gyöngyből visszatérnének a földi édenkertbe. 

 

Mindenesetre ha arra jársz, mindenképpen küldd el nekünk a scorekártyádat!


Fotó: caddie.hu

2022.07.30.

Hozzászólások