Csicsi ismét döntőben

Régóta várt mínusz



- Huszti György beszámolója -


Hosszú időt követően ismét sikerült a döntőbe jutás a magyar golfélet elsőszámú játékosának Rózsa Csicsinek, a Symetra Tour idei hetedik állomásán a napfény államában, Floridában. A hétvégén kilencedszer került sor az IOA Golf Classic-ra az Alaqua Country Club Par71 ütésszámú és 5 594 méter hosszú pályáján. A floridai Longwood-ban pénteken 144 játékos vágott neki a háromnapos küzdelemnek a 175 000 dolláros össznyeremény ígéretében, amelyből 26 250 dollár üti a győztes markát.
A szokásoknak megfelelően 36 lejátszott szakaszt követően 60-as létszámnál (végül összesen 69) húzták meg a cut vonalat és szerencsére ezúttal Csilla e fölött szerepelt (T32.). Bár az első napot követően 74-es körével (+3) még egy ütés választotta el az áhított piros vonaltól, ám a második napon “hozott” 69-es kör (-2) már azt jelentette, hogy összetettben három(!) ütéssel a levágás felett van, így magabiztosan harcolta ki a harmadik (zárónapi) részvételt, illetve az ezzel járó - jól megérdemelt - részesedést az össznyereményből.
A második napi - régóta várt - mínuszos körben Csicsi mutatói a következők voltak:
- Fairway találat a drive-okat követően: 10/13
- Átlagos drive hosszúság: 238 méter
- Puttok száma: 27
- Green in regulation (GIR): 11/18
- Homokcsapda mentések: 2/2

Bár a zárónap nem indult túl fényesen, hiszen rögtön az első szakaszt egy Bogey-val kezdte Csicsi, ám a nyolcason (ahol az első napon Duplával zárt) egy Birdie-vel “ellensúlyozta” ezt, így tehát a döntőnapon nullában (35) fordulhatot át a hátsó kilencre. A vasárnapi kör második etapján a tizenötös Par3-on csúszott be egy Bogey, de azonnal (egy szakasszal később) egy Par5-ön javított, majd két Par-ral fejezte be a versenyt, nullában (71). A zárónap rendkívül pontos játékot hozott GIR: 16/18, de a 33 gurításon talán még van mit dolgozni, hogy mínuszba forduljon a score. A drive-ok átlaghossza ma 4 méterrel nőtt (242 méter), de így is megmaradt a 10/13-as Fairway találati pontosság.

Így összességében, három nap után Csicsi plusz egyes eredménnyel (és némi pénznyereménnyel) zárta a versenyt a T33. helyen. A győzelmet - egy szakaszos szétütést követően - az amerikai Allisom Emrey szerezte meg, honfitársnője Amanda Doherty előtt.
Mindenképpen örömteli, hogy bajnoknőnk végre újra egy vasárnapon is elütőre állhatott, amely újult energiákat adhat számára a szezon második felére.


Fotó: SymetraTour

2021.05.23.

Hozzászólások