Csicsi bejutott

Egy rossz sorozat vége

- Huszti György írása -

Rózsa Csicsi szerencsére továbbra is megbízhatóan játszik a Donald Ross Classicon. Ki tudta húzni magát a gödörből és négy egymást követő sikertelen (cut-olt) versenyt követően, ott lesz Indiana-ban a harmadik (záró) napon is. Nem is akármilyen eredménnyel, hiszen az első napi kitűnő mínusz kettőre, ma ugyan egy plusz kettő következett, de a két napot összesített EvenPar eredménnyel záró Bajnokunk így is bőven bent van a döntőben.

Csicsi ma belefutott sajnos egy Tripla Bogey-ba a tizennégyes Par4 szakaszon, amely tegnap nem okozott akadályt számára (Par), de két nap alatt talán ez az egyetlen szakasz amit igazán sajnálhatunk. Ugyanakkor ez egy nagyon szép eredmény, főleg ha az elmúlt bő hetek "sikertelenségét" vesszük alapul.

Ugyanis, így is bőven a cutvonal (+3) felett repült át (T27.) és várhatja a döntő napot, ahol már pénzért és összesített eredményekért játszanak a kis(nagy)lányok. Megjósolhatóan a holnapi nap után a kereseti lista (Volvik race for the Card) jelenlegi 41. helyéről is feljebb tud majd lépni nemzeti golfkincsünk. 
Hajrá CsicsiLány még tovább és előre!

--- --- ---

Írásunk a tegnapi (első) napról:

Ma vette kezdetét a Symetra Tour idei tizennegyedik állomása, a háromnapos Donald Ross Classic. Ez a harmadik alkalom, hogy megrendezik ezt a versenyt az indianai French Lick Par71-es pályáján, amely a profi hölgyek számára 5881 méteres kihívást jelent. A 225 000 dollár összdíjazású versenyen 144 játékos méretteti meg magát, közülük a legjobb 60 folytathatja 36 szakaszt követően a harmadik (záró) napon. A győztes jutalma 33 750 dollár lesz, címvédésre biztosan nem kerül sor, tekintve hogy a tavalyi hawaii győztes Stephanie Kono kisasszony azóta már az erősebb profi ligában (LPGA) keresi a kenyérre valót. 

Rózsa Csicsi csuklója szerencsére hetek óta újra rendben van, és kijelenthetjük, hogy a fejének is jót tett az elmúlt heti pihenés, hiszen az első napon, a tízes elütőről indulva szenzációs mínusz kettes eredményt ért el.

Ezzel jelenleg (amikor szinte még a teljes mezőny a pályán) a T10. pozícióban készülhet a második napra.

Tavaly ugyanitt, Csicsi a cut-ot túlélve végül a 32. helyen zárt (mínusz egyes összteljesítménnyel) de szép is lenne, ezt a helyezést idén is legalább elérni, mi több túlszárnyalni (akár jelentősen is)!
Folytatás holnap, mi már alig várjuk!


Fotó: SymetraTour

2019.07.12.

Hozzászólások