Brit győzelem a Balatonparton

Gyors, gyors, lassú


A Férfi Nettó I. és III. helyezett (Nagy Csaba és Sánta Zoltán)


- Huszti György írása -

 

Wynn Mike győzelmével ért véget a Majális a Május Elsejei ranglistaverseny Balatonudvariban. A nem túl népes (54 fős) ranglista mezőnyt párhuzamosan, 2 elütőről indítva küldték csatába a verseny szervezői, a rövidnadrágos időben. A szép időhöz egy szépen előkészített pálya is dukált és elmondható, hogy minimum biztató állapotban vannak az udvari szakaszok, különösen a tavalyi körülmények után. A rough-ok alaposan megnyírva várták a résztvevőket, nehéz – már-már lehetetlen – volt labdát veszíteni a pályatesten belül. Talán emiatt sem lehetett golflabdát vásárolni reggel a „proshopban”, ami – valljuk be – kissé talán szokatlan megoldás egy golfpálya recepcióján. 

Csodás eredmények születtek az új (és Balaton Golf logós) zászlókkal felszerelt, relatív greeneken (nem, Albert Einstein nem indult), ugyanakkor a „helyieknek” szokatlanul gyorsak, míg a fővárosban és környékén golfozók számára meglehetősen lassúak voltak a gurítófelületek (de mint jól tudjuk E=mc2) ?
Érdekesség, hogy a Bruttó eredménysorban az első, 55 évesnél fiatalabb versenyzőnek csupán a 8. legjobb helyezést sikerült elcsípnie, (ma tehát egyáltalán nem csak a húszéveseké volt a világ).
A mezőny nagyjából egyszerre esett be a fehér abroszokkal terített teraszra, ahol igényesen elkészített marhapörkölt és friss szüretelésű tarhonya várta a legjobbakat (na jó, a többieket is).

Összességében egy biztató szezonkezdetet – több szempontból is – láthattunk a balatoni végeken, ugyanakkor még van hová fejlődni több területen is (konyha például továbbra sem üzemel, ami azért egy golfpálya esetében meglehetősen bizarr jelenség), de tekintsünk bizakodva a jövőbe...

Bruttó (Stroke):
1. Wynn Mike 77
2. dr. Horváth Péter 77
3. Kovács Titusz 78

Gratulálunk a díjazottaknak!
Eredmények ITT


Fotó: dr.MA

2022.05.01.

Hozzászólások