Baldauf Matyi tündököl

Fantom-magyarok a mezőnyben


- Huszti György írása -

Profi golfozónk, Baldauf Matyi fantasztikusan játszott a héten a németországi Paderborn-ban. Kezdődött azzal, hogy kedden megnyerte a ProGolf Tour egynapos előselejtezőjét, egy nem mindennapi -5 score-al. Majd a kétnapos selejtezőn ugyanitt, előbb egy -2 (70) eredményt produkált (T8.), míg a második napon erre rácsúsztatott egy plusz egyet (73), 2 Bogey-t és 1 Birdie-t követően zsinórban 13 Par-t ütve , amellyel jelenleg a T9(!!) pozícióban található bár a mezőny fele ma is csak délután áll elütőre.
Sikere azt jelenti, hogy biztosan megvan a jövő évi ProGolf Tour kártyája.

A ProGolf Tour-t 1997-ben hozták létre, alapvetően német kezdeményezésre és elsősorban a PGA of Germany versenyzői játszottak itt előszeretettel, ugyanakkor mára egy hat országon és húsz helyszínen átívelő versenysorozattá nőtte ki magát, ahol 600 000 Euró összenyereményt osztanak szét a legjobbak között. 

A most záruló Q School-nak azonban nem csak a ProGolf Tour-ra bejutás volt a célja (az első 60. jut PGT kártyához), hanem a Top10 versenyző még szabadkártyát is kap a Challenge Tour (a European Tour előszobája) négy darab franciaországi állomására is. Tekintve, hogy a mezőny fele a “délutáni műszakban” indul így még bármi előfordulhat (meg az ellenkezője is), izgatottan várjuk tehát a késődélutáni eredményeket.

Érdekesség, hogy a megmérettetésen további két profi golfozó indult magyar színekben: 
T63. James Ashfield   73, 77
T78. Jeremy Nagy-Revesse   78, 74

Akárhogy is, Matyi gyönyörű hetet zárt tehát, és mindez azok után sikerült neki, hogy sajnos lecutolták az elmúlt hétvégén a franciaországi Neufchatel-Hardelot GC-ben lezajló European Tour kvalifikáción. 

Hatalmas küzdeni tudásról tesz tanúbizonyságot mindez, amelyhez teljes szívünkből Gratulálunk!


Fotó: Tátrai Béla

2019.10.18.

Hozzászólások