Az öröm és a hála szavai

GOLFiGO rendszer


- Huszti György írása -

Hatalmas örömmel és tiszteletteljes büszkeséggel tájékoztatunk Benneteket, miszerint az elmúlt hetek szorgos előkészítő munkájának köszönhetően a Magyar Golf Szövetség mai Elnökségi ülésén döntés született, miszerint megbíznak bennünket egy új ügyviteli-adatbázis szoftver létrehozásával (értsd: a PcCaddie lecserélésével). Szeretnénk megköszönni az MGSz Elnökségének (dr. Szivek Norbert, Andrási Miklós, dr. Bábos Réka, Dietrich Tamás, Flesch Tamás, Tringer László, Závodszky Zoltán) rendkívül konstruktív hozzáállását, korrekt, felelős döntéshozatalát illetve az Előkészítő Bizottság (Makszin Áron, Dietrich Tamás, Dietrich Gábor, Szeberényi Máté, Bozó Ádám) utóbbi hetekben felénk tanúsított messzemenő segítségét, támogatását. Továbbá mindenképpen szeretnénk külön is megköszönni Sonja Gschwendtner (Zala Springs) és Harnos László (Pannonia) számunkra igen sokat jelentő segítségét.

Szeretnénk jelezni azonban, hogy mindez NÉLKÜLETEK nem jöhetett volna létre. Az elmúlt nyolc hónapban (amióta “létezünk”) annyi szeretetet, megbecsülést és erkölcsi támogatást kaptunk TŐLETEK, Kedves Magyar Golftársadalom, hogy a minimum viszonzás az a részünkről, hogy egy tökéletesen működő és egyszerűen használható rendszert teszünk le a kezeitek közé. 

A GOLFiGO rendszer február 28. határidővel kerül 100%-os fejlesztési állapotba. Természetesen vannak olyan moduljai, amelyek már elkészültek és ezeket részben Ti is ismeritek már pl.: Ranglista, Statisztika, LiveScore, Versenynaptár, Játékosadatlap modulok. És persze vannak olyan modulok is, amelyek egyelőre a nagyközönség számára még nem ismertek, de a hétfői Elnökségi ülésen már prezentáltuk sportágunk vezetői felé, pl.: Automatikus startlista összeállító modul.


A teljesség igénye nélküli kivonat a rendszer paramétereiből:                  

Játékosok:
- Játékos adatlapok: Saját versenyek, saját ranglistapontok
- Teljeskörű adatkezelés (a klubok részéről nem lesz szükség a migrálási munka elvégzésére)
- Teljeskörű Hcp kezelés (június 15-től párhuzamosan az új WHS rendszer is)
- Teljeskörű Hcp történet (a klubok részéről nem lesz szükség a migrálási munka elvégzésére)
- Online kommunikálás a játékosokkal (mail és sms), akár egyes versenyekre lebontva is
- Játékosok részéről az online nevezés teljeskörű megteremtése.
- Igény szerinti játékos statisztikák nyomonkövethetősége
- Klubtagsági nyilvántartás (pontos tagsági státusszal)
- Másodklubtagság(ok) nyilvántartása (pontos tagsági státusszal)
- Átigazolás kezelés (átadó lista és onnan történő átvétel). 
- EGA kártya meglétének ellenőrzése, visszacsatolása a klub illetve MGSz felé
- Lekérdezési lehetőségek: versenyek, Hcp történet, visszalépések, eltiltások 

Versenyformák:
- Stableford (bruttó és nettó kiértékelés)
- Stroke (Stroke-Hcp)
- MatchPlay
- FourSome
- FourBall
- BestBall
- TexasScramble (4/2/1)
- FérfiNap játékformája
- Versenysorozatok versenyeinek összefűzési lehetősége
Vegyes versenyformát alkalmazó versenyek kezelése: pl. KlubCsapat Bajnokság, GolfÜnnep, stb.
Csapatversenyek kezelése: akár egyéni, akár csapat eredmény kiértékelés (ha szükséges, leggyengébb eredmény(ek) figyelmen kívül hagyása, stb.

Konkrét versenyek:
- Online nevezés, illetve visszavonás (megfelelő határidőig). Automatikus felkerülés az előzetes nevezési listára, erről automatikus értesítés a klub felé
- Nevezési lista elfogadási beállításai (Hcp, időrend, egyéb egyéni: pl. Klubversenyek esetében klubtagok elsőbbsége x ideig). Nevezési listán (és így a startlistán is) az esetleges buggy igények megjelentetése, így a klubok könnyebben tudják egy rendszeren belül számontartani a megosztott buggy lehetőségeket.
- Starlista automatikus (hcp, előző napi score, elütő vagy egyéb paraméterek: pl. Buggy megosztás alapján), illetve manuális készítési lehetőség (drag & drop lehetőséggel a nevezési listából. Amennyiben a korábban már kipublikált startlista megváltozik, az érintett flight(ok) tagjai email/sms kiértesítése. A GOLFiGO rendszerbe történő bejelentkezés után a startlista megtekintésekor automatikusan adott játékos flight-jához történő navigáció (technikailag lásd, működő LiveScore rendszerünk scorekártyája), ez csupán egy kényelmi szolgáltatás, de így a játékosnak nem kell keresgélnie magát a startlistán.
- Scorekártya készítés (természetesen logó és egyéb szerkesztési lehetőséggel). Amennyiben pin pozíció nem kerül feltöltésre, azok az oszlopok nem jelennek meg. Játékosnév rövidítések átírási lehetősége (adott versenyre vagy teljes szezonra), alaphelyzetben maradunk a jelenlegi 2+2 betűs rövidítéseknél. Pace of play feltüntetése.
- Versenybizottsági jogosultsági szint megadása adott versenyre (pl. bírók számára), Bírói jelentés online beapplikálása a versenyszervező modulba, automatikus küldéssel.
- LiveScore vezetés esetében a scorekártyák manuális berögzítésének dupla ellenőrzése (hibás felvitel hatékonyabb kiszűrése)
- Versenysorozatok kezelése, összefűzése (pl. Mercedes Trophy, Pannonia Challenge, stb).
- Adott verseny automatikus lezárása (amennyivel manuálisan nem történik meg). Pl. Naplemente után két órával, vagy éjfélkor (igény szerint). Sportszakmailag indokolt esetben a verseny, vagy akár egyes játékos(ok) eredmények automatikus lezárásának halasztási kérelme.
- Nem megjelenés (NS), nem megfelelő időben történő lemondás, kizárás esetében automatikus értesítés küldése az illetékes email címekre.
- Versenyszervezési Bizottság (vagy egyéb) részéről történő visszaigazolás esetén adott játékos nevének “fel nem engedése” a nevezési listára (pl. Ranglista vagy Szövetségi versenyek, lemondás nélküli meg nem jelenését követően)
- Többnapos versenyen (igény esetén) a Hcp változás kezelése már az egyes versenynapokat követően is  

Verseny kiértékelés:
- Eredménylista összeállítása, megjelenítése (megjelenítés késleltetése (beállított időintervallumra (max. 2 óra az utolsó flight várható beérkezése után) amennyiben az eredményhirdetés előtt nem szeretné online publikálni a klub. Ha nincs másképp beállítva, akkor automatikusan jelennek meg a már berögzített flight-ok eredményei.
- LiveScore és adatrögzítés közötti eltérésnél piros hibajelzéssel figyelmeztet a két adat közötti eltérésre.
- Igény esetén kategóriánként is lehetséges eredményhirdetés.
- Beállítható, hogy van-e többszörös díjazás vagy sem, ez alapján automatikusan számol a rendszer, de manuálisan módosítható, felülbírálható. 

Versenybírók:
- Nyilvántartás: személyes adatok, minősítések, elérhetőségek
- Online versenybírói jelentés a konkrét versenyhez rendelve 

Statisztikák kezelése és megjelenítése:
- Igény szerint bármilyen adatról amely a rendszerben szerepel

Ranglisták:
- Ranglisták teljeskörű és automatikus kezelése, kalkulálása, megjelenítése (Junior is) 

 RealTime LiveScore:
- Nem kötelező a használata. Ugyanakkor a használattal a klub/szövetség megspórolja a LiveScore személyek alkalmazását (toborzás, térítés, étkezés, szállítás).
- A LiveScore rendszert összekötjük a verseny kiértékelési modullal, így a berögzített scorekártyák szakasz és össz scorejai automatikusan összehasonlításra kerülnek a játékos által felvitt eredménnyel (természetesen a scorekártyára felvitt és aláírt adat számít, de az esetleges adatrögzítési hibákat így kiszűri a rendszer).
- A LiveScore modulunk még tovább egyszerűsítése. A jövő szezontól nem lesz szükséges az egyedi belépés a versenyeken. A scorekártyán lesz egy külön kis mező, ahol minden flight kap egy négyjegyű azonosítót amellyel az adott flight-ból bárki be tud majd lépni az elektronikus scorekártyához, illetve Leaderboard-hoz.

Jelenleg tárgyalásban vagyunk két mobiltelefon gyártóval, szándékaink szerint 30 db mobiltelefont tudnánk kiosztani a fontosabb (Ranglista/Szövetségi) versenyeken (egy mobil/flight). Így kezelve lenne az utolsó kifogás is (nincs mobilnetem/nem szeretném a bejövő hívásaimat látni), illetve ez esetben pl. A bírók azonnali képet kaphatnának arról, hogy melyik flight éppen hol tart a pályán, és akár rá is üzenhetnének a flightra, miszerint az x szakaszon y perc késésben vannak. De egyelőre ezen a fronton még csak a tárgyalások elején tartunk ezt jelenleg nem tudjuk felelősen megígérni.

- Modern, innovatív, könnyen kezelhető megjelenítési forma
- Magyar és angol nyelvű “belsős” kezelői felület. A játékosok számára magyar, angol, német és vietnámi megjelenítés

A későbbiek folyamán (de még a 2020-as szezonban):
- Átfogó országos teetime foglalási modul, foglalás esetén online előrefizetéssel, illetve a felhasználók számára vizuális flight megjelenítéssel
- Buggy foglalási nyilvántartó modul, foglalás esetén online előrefizetéssel, nyomtatható buggy foglalási feliratokkal
- Bagtag nyomtatási lehetőség

 

A GOLFiGO rendszert természetesen a golfozók lehető legmagasabb szintű kiszolgálása érdekében fejlesztjük. Tisztelettel kérjük, ha kérdésetek, ötletetek, bármilyen gondolatotok van azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk a rendszert minél hatékonyabbá tenni, illetve csúcsra járatni, ne hezitáljatok ? info@caddie.hu

A következő szezon elejére már mindannyiunkat vár a friss, ropogós, könnyen kezelhető és hatékonyan működő GOLFiGO rendszer!

2019.11.07.

Hozzászólások