Az Öreg-tó utalványai

Remeteségpuszta is csatlakozott



Újabb, egészen unikális támogatásról tudunk beszámolni Számotokra a CityPearl GolfTour kapcsán. A tatai Old Lake Golf Club ugyanis, a versenysorozat valamennyi állomásán egy-egy GreenFee Voucher-rel támogatja a jeles rendezvényt, illetve Benneteket.

Az egykor a Gróf Esterházy család vadászbirtokaként jegyzett, majd később a tatai vadasparkként üzemeltetett területen 1998-ban nyitotta meg kapuit a Bábos család tulajdonában álló Old Lake Hotel & Golf Club. Egészen egyedülálló, hogy az M1-es autópályáról a remeteségpusztai kihajtónál letérve, gyakorlatilag egyetlen perc alatt elérhető a golfpálya, és miközben azt hihetnénk, hogy a következő órákat a sztráda zajában tölthetjük majd, - a pálya kitűnő kialakításának köszönhetően - gyakorlatilag csak a driving range és a remek érzékkel elhelyezett három darab Par3 gyakorlóterület az, ahol valójában érzékelhetjük az osztrák-magyar főcsapásirányú, M1 autópálya tőszomszédságát.

Az Old Lake volt az első magyar golfpálya amely otthont adhatott (háromszor is, 2004-2006 között) a legmagasabb európai profi női versenysorozat, a Ladies European Tour küzdelmeinek. Nyilván nem függ össze a két dolog, de a pálya azóta is a hazai hölgyek egyik kedvence, hiszen itt “osztogatják” Magyarországon a legmagasabb playing handicap-et a piros elütőről.
Hazánk legrövidebb - és mindössze Par70-es - 18 szakaszos pályája talán "a rövid, de játékos" jelzőt is kiérdemelhetné, nevéből adódóan szép számmal tarkítják tavacskák, patakok és egyéb vízakadályok a furfangosan és ötletesen kialakított pályaszakaszokat. 

Mindenképpen dicséretre méltó, ahogyan a hagyományokat tisztelve és szem előtt tartva időről-időre bevonják a klub mindennapi életébe a több mint 200 éves, egykori pajtaépületet is. Ráadásul az Old Lake szinte az egyetlen olyan magyar pálya, ahol a játékból beérkezve, a klubház teraszán megpihenve lehetőség van figyelemmel kísérni a sporttársarsak 18-as green-en elkövetett gurításait, koccintva azokra, vagy éppen talán kissé kacagva azokon 🙂


Vadludak az Öreg-tó felett

Nagyon szépen köszönjük a támogatást!

A CityPearl GolfTour versenyállomásaira ITT tudsz nevezni (jelenleg a szeptemberi versenyen van még egyetlen szabad nevezési hely, a többi állomáson a várólista viszonylag elejére tudod regisztrálni magad)

Köszönjük szépen Nektek, ezt a szívmelengető bizalmat!


Fotó: YuliaStepanovaPhotography, illetve MME

2024.01.02.

Hozzászólások