Az igazgató szemével

Mi KÖSZÖNJÜK Balázs!


- Véh Balázs VBlogja -

Fél évvel ezelőtt jelent meg az első írásom a caddie.hu oldalon, ez pedig már a 35. alkalom, hogy publikálok. Véleményem szerint az oldal kis hazánk golféletének kimagasló, sok tekintetben egyedülálló portálja, híreit, szolgáltatásait napi szinten használom. 
A magam nevében ezúton is szeretnék köszönetet mondani Huszti Gyurinak és csapatának a bizalomért és lehetőségért, hogy gondolataimat megoszthatom a sportbarátokkal. 

Golfozóként pedig valamennyiünk nevében merem kifejezni hálámat azért, hogy ilyen korszerű formában tájékozódhatok az engem érdeklő kérdésekről, legyen az a pályákkal kapcsolatos információ, score kártya, időjárás, HCP, versenykiírás vagy eredmény, sőt, akár online eredmény. Mondhatom, a caddie.hu az életem részévé vált!

Részben ennek is köszönhetően úgy alakult, hogy a klubom hétvégi La Pampa Kupa elnevezésű versenyén egy új funkcióban debütálhattam, hiszen profi oktatónk Bozó Ádám igazolt hiányzása -jelesül a legénybúcsúja- okán versenyigazgatói megbízást vállaltam. Ezzel lehetőségem nyílt betekinteni a golfélet egyik, általam eddig nem ismert oldalába, gondoltam, megosztom a kedves olvasókkal a tapasztalatokat.

Mielőtt a túlzott ambíció vádja elér, leszögezem, ezt a feladatot is, hasonlóan a caddie.hu oldalon való amatőr írogatáshoz szabadidőmben, pusztán a szeretett játékom, barátaim és klubom iránti lojalitásból, minden fajta érdektől és ellenszolgáltatástól mentesen végeztem és ha az igény úgy hozza, fogom végezni a továbbiakban is. Hangsúlyozottan függetlenül mindentől és mindenkitől.

Na de vissza a témához. A legfontosabb, hogy a versenyzők örömteli játéka mögött több ember sok-sok, a golfozók számára láthatatlan munkaórája húzódik meg. Szerencsémre a versenykiírást Ádám elkészítette és eljuttatta a szükséges platformokra, így erre nem volt gondom, a versenynap optimális meghatározására viszont igen. Zöldfülűként úgy hallottam, hogy bár a piac kevés szereplőt tömörít, mégis előfordul, hogy a felek akarva-akaratlan alátesznek egymásnak. 

Lássunk hát egy jó példát, hogy lehet kezelni egy ilyen szituációt. Bár a mi versenyünk hamarabb volt a naptárban, végül a pandémia miatt a MidAm match play bajnokság döntője pont rácsúszott Udvariban. Adódott hát, hogy a La Pampát áttettük vasárnapra, a MidAm Egyesület pedig segített a promótálásban, amit a klubunk megtámogatott egy értékes, a MidAm tagok között kisorsolt ajándékkal. Azt hiszem, ezt nevezik szinergiának. Harc és egymásra mutogatás helyett mindenki nyert! 

Aztán a sokak által átkozott pccaddie. Ádám megtanított a használatára, muszáj volt. Valóban láttam már olyan szoftvert, ami barátságosabb a felhasználóval, azt azonban meg kell hagyni, hogy lehet vele versenyt szervezni. És ha voltak is hibák -persze, hogy voltak-, azok mind a felhasználóra, jelen esetben rám voltak visszavezethetőek.

Hitem szerint a társasági golfban fontos cél, hogy a játékosok a pályát sikerélménnyel hagyják el. Ehhez elengedhetetlen, hogy a változtatható körülmények teljesíthető formára legyenek beállítva. Nekem egy fél délutánba került a digitális vízmértékemmel kijelölni a beígért labdavonzó pin pozíciókat, majd egy újabb órába a verseny reggelén áttenni az elütőket a legjobb állapotban lévő helyekre. A greenkeeperek ezzel szemben egész héten dolgoztak, szóval nem siránkozom.

Jött a következő kihívás, a flightok beosztása. Kezdődött azzal, hogy a 44 főnél telített pályánkra 55-en jelentkeztek. Le a kalappal a Forest Hills tagsága előtt, akik a klub és a versenytársak érdekében elvállaltak egy délutáni rajtot, így minden érdeklődő elütőre állhatott. Egy újabb fél délután Ádámmal és sikerült 11 plusz 5 olyan flightot összevariálni, melyeknek az átlagos HCP-je csak alig-alig különbözött és a rengeteg egyéni kérést is figyelembe vette. A sikerhez persze az is kellett, hogy a gyakorlottabb, gyorsabb játékosok türelmesen és a sportbarátság szellemében segítették a kezdőbbeket. Érdekes és egyben örömteli, hogy az eredményeken végül nem látszott a kicsit lassabb tempó.

Mind a játék sebességén, mind pedig a tikkasztó hőség elviselésében sokat segített, hogy a tulajdonos Török család legifjabb sarjai Lala és Bendi lelkesen szervírozták a forrásvizet és forecaddie funkcióban koordinálták a veszélyes és időgyilkos kilences szakaszt. A konyha és a recepció munkája kívül esett a hatáskörömön, de azt azért érzékeltem, hogy ez a létszám már ott sem kezelhető csak úgy séróból.

Végül az eredmények rögzítése. El kell mondjam, hogy voltam már néhány versenyen, ahol igen nehezen születtek meg a score-ok és általában a pccaddie-t jelölték meg felelősként. Én úgy tapasztaltam, hogy ha van internet, akkor a szoftver pillanatok alatt elvégzi a feladatát. Mi játékosok viszont rengeteget tudunk segíteni azzal, ha a kártyára az eredményeket jól olvashatóan és egyértelműen írjuk fel. 

Mondhatnám, hogy röviden ennyi, bár egy kicsit hosszú lett, amiért elnézést kérek… Ezúton is köszönöm minden játékosnak a kedves és dicsérő szavakat, amikkel a kezdőként elkövetett ügyetlenkedéseim ellenére is illették a La Pampa Kupát, klubunk történetének eddigi legnépesebb társasági versenyét. 

Utóirat: most szombaton a Herend Kupán még többen leszünk, és emiatt megint újítunk. Szerencsére ugyanis Szarvaskúton a tulajdonos nemcsak meghallgatja a játokosoktól jövő kezdeményezéseket, de támogatja is!


Fotó: Kállay Tamás

2020.08.12.

Hozzászólások