A zöld ász

Scotty gurításai Odüsszeiában



- Véh Balázs VBlogja -


A gurítás statisztikáit böngészve nem tudok elvonatkoztatni egy kis képzavartól, mert hát meg kell valljam, sárgultam az irigységtől a mutatók láttán. Vagy ahogy az angol mondja, zöldültem az irigységtől. Kissé erőltetetten ugyan, de csak eljutottam a greenre, nem is fárasztom tovább a kedves olvasót további botcsinálta nyelvi csűrcsavarral, lássuk inkább a gurító felület számait és az ehhez használt eszközöket.

Ezúttal a változatosság kedvéért a hölgyekkel kezdem, ott is a 2020-as szezonban legalább ezer alkalommal puttoló versenyzőkkel, pontosabban a köztük átlagban legkevesebbet gurítókkal.


Leona Maguire, aki 2019-ben még Rózsa Csicsi ellen küzdött a Symetra Tour-on, profi karrierjének egyetlen győzelmét a Windsor Golf Classic-on aratta, ahol Csicsi a 16. helyezést szerezte meg


28,69-es kanyaronkénti átlaggal az újonc ír származású Leona Maguire került az élre, amihez egy Ping Vault Ketch 2.0 putter segítette. Kevéssel az ír kislány mögött Inbee Park következik 28,96-tal. Az impozáns karriert befutott dél-koreai játékos több próbálkozás után az elmúlt szezonra visszatért a korábban már jól teljesítő Odyssey Sabertooth modelljéhez. Hajszállal utána az amerikai Angel Yin, a 29,1-es átlagot egy Toulon Rochester kisfejű pengével hozta, ez is egy Odyssey termék. Mindössze kettőszázaddal lemaradva Lydia Ko jön, a korábbi világelső szintén koreai születésű, de már új-zélandi színekben versenyző golfozó a PXG szerződött partnere.

A férfiak esetében ismét a strokes gained mutatót néztem, azaz a PGA Tour mezőnyének átlagához képest megnyert ütéseket. Hitem szerint ez sokkal jobb képet mutat a relatív képességekről, mint a hagyományos adatok, mint például a puttok száma.

A mindig kissé "bohókásan" öltözködő, háromszoros Tour győztes, angol Ian Poulter


De ha már a hölgyek esetében kigyűjtöttem, mutatóban álljon itt az urak két legkevesebbet puttolója is, jelesül Ian Poulter 27,88 és Patrick Reed 27,89. Az angol egy Odyssey Stroke Lab 7-et, az amerikai pedig egy Scotty Cameron Tour Rat Prototype-ot használ.

Tehát strokes gained putting. Ötödik helyen a besétálós technikájáról elhíresült amerikai Kevin Na, aki 0,693 ütéssel jobb a többieknél, ehhez az Odyssey-től a Toulon Madison modellt preferálja. Szinte azonos eredménnyel, mindössze egyetlen tízezredes mértékkel előzve Kristoffer Ventura a negyedik helyen, a mexikói és norvég felmenőkkel büszkélkedő fiatal pro egy Scotty Cameronnal vitézkedik.

Itt következik egy jókora szakadék, majd a képzeletbeli dobogó harmadik fokán 0,841-gyel az átlag felett Andrew Putnam. A 31 éves, egyszeres Tour győztes amerikai az Odyssey White Hot RX Rossie ütőjével gurít. Az ezüstöt 0,880-nal az angol Matthew Fitzpatrick gyűjtötte be, a káprázatos mutatóhoz egy Bettinardi Tour Prototype blade putter segítette.

Végül a kategória legjobbja káprázatos 0,988-as mutatóval a Titleist egyik nagykövete egy Scotty Cameron GoLo Mid Mallet putter ütővel nem más, mint az amerikai Denny McCarthy. Hogy kicsoda? Legnagyobb meglepetésemre a szezonban a greenek királya címet utcahosszal nyerő 27 éves amerikai nevét nem fogjuk megtalálni a PGA Tour annáleszeiben a bajnokok között, a legjobb 10-be is csak 9 alkalommal küzdötte be magát az eddig lejátszott 84 versenyéből. Viszont a zöld ász tutira a kedvenc lapja, mert már a 2019-es szezonban is övé volt a legjobb strokes gained putting statisztika!

Végezetül a szintézis, a némileg önkényesen kiválasztott tizenegy legjobb gurító eredményének vizsgálata során ötször kellett említenem az önmagát csak #1 Putter terminológiával hirdető Odyssey márkát, ami egyébként a Callaway flottához tartozik, háromszor pedig a nem kevésbé jól csengő Scotty Cameron nevet, ami pedig a Titleist védjegye.

Források: pgatour.com, lpga.com, golf-monthly.co.uk
Fotók: caddie.hu, illetve GettyImages

2021.01.10.

Hozzászólások