A tí

Amire a labdát tehetjük az elütőterületen


- Bodor Tanár úr jegyzete -

A tí olyan tárgy, aminek az a rendeltetése, hogy a talaj szintje fölött tartsa a labdát. Nem publikált célja, hogy kíméljük az elütőterületet. Cserében így a labdát hatékonyabban üthetjük meg, mintha a talajon feküdne.

A tí akkor szabályos, ha:
- nem hosszabb 4 hüvelyknél (101,6mm);
- továbbá úgy tervezték és gyártották, hogy ne legyen alkalmas
- a játék vonalának jelzésére;
- a labda mozgásának lényeges befolyásolására;
- valamint semmilyen egyéb módon ne nyújtson segítséget a játékosnak az ütéshez.

Ennek sok minden megfelelhet, de a megfogalmazásból következik, hogy a tí egy eszköz (device), amit megterveztek (designed) és legyártottak (manufactured), kifejezetten arra a célra, hogy a labdát a talajfelszín fölött tartsa (raise). Tehát mesterséges tárgy, aminek nincs más rendeltetése. Az anyagára vonatkozólag nincs megkötés. Versenyen csak a szabályos tík használhatók. A golfipar gyárt szabálytalan tíket is, gyakorlás, egyéni játék céljára.

(1) Szabályos (conforming) eszközök:
- A legelterjedtebb változat az egyszerű pecek, ami olyan mint egy szög, beszúrható a talajba, a feje pedig alkalmas a labda megtartására. A szabványos méret 2⅛ hüvelyk, de a legelterjedtebb méretek a 2¾ a 3¼ és a maximális 4 hüvelyk.
- De léteznek olyan, leginkább csonka kúp alakú eszközök is, amelyeket a földre helyezve használunk.
- A koronás pecek fején a labdát kis karmok tartják, hogy minél kisebb felülettel érintkezzen a tível.
- A kefés pecek fején sörték állnak, hogy a labda és a tí között minél kisebb legyen a súrlódás, de a 4 hüvelykes méretkorlátba a sörték is beszámítanak.
- A háromszög fejű (nyílhegy alakú) pecek, ha a mérete a szokásos, akkor nem alkalmas a játékirány becélzására.
- Ha a szokásos pecek fején vonal vagy nyíl van, az is túl kicsi az irányzáshoz, és a labda tökéletesen eltakarja.

(2) Szabálytalan (non-conforming) eszközök:
- Az irányzást elősegítő toldalékokkal egybeépített peckek. Pl. Ha a fej nem a szár közepén van, vagy a tínek füle van mint egy kiskanálnak, vagy szárny és farok szerűen három toldalék áll ki belőle. Lényeges, hogy a toldalékokat a labda nem takarja el, ütés közben is láthatók, amikor a labda a tín van.
- Ami a labda mozgását befolyásoló toldalékokkal rendelkezik. Tipikusan ilyenek az anti-slice peckek, függetlenül attól, hogy valóban hatásosak-e.
- A más funkcióval rendelkező eszközök, pl. ceruza, söröskupak, parafadugó, vizespalack kupakja, konzervdoboz, műanyag pohár, stb. Ezek nem erre célra készültek, nincsenek bevizsgálva, és nem lehet tudni, hogy milyen mértékben befolyásolják a labda mozgását.
- A laza természetes anyagok, pl. gesztenye, faág, toboz, nádbuga, makk kupakja, stb. ugyanezen okból.

(3) Bizonyos feltételek esetén használható eszközök:
- A házilag gyártott eszközök elvileg használhatók, pl. locsoló csőből, műanyag kupakból, stb. barkácsolt támasztékok, feltéve, hogy megfelelnek a fenti szabályoknak. Azonban ebben igazán akkor lehetünk biztosak, ha bevizsgáltattuk az R&A-vel.
- Léteznek úgynevezett horgonyzott peckek, amelyek zsinórral egy leszúrható horgonyhoz vannak kötve, amely megfogja a tít, ha el akarna szállni. Az ilyenek csak nehéz terepviszonyok esetén megengedettek, és akkor is csak úgy használhatók, ha a horgonyt nem úgy helyezzük el, hogy a zsinór jelezze az ütésirányt, vagy támogassa a lendítést.
- Ugyanez vonatkozik arra, ha a tí a horgony helyett házilag egy másik szokásos pecekhez van kötve.
- A pecek szárára kötött finom selyem szalag megkönnyíti a tí keresését, ha az ütéstől elszáll. Erre is érvényes, hogy a szalag nem jelezheti az ütésirányt. Ami megoldható, ha feltekerjük a tíre.
- Szabályos tí hosszában megtoldva is használható, de csak ha a toldalékkal együtt nem éri el a 4 hüvelyket.

Az elütőterület egyenetlenségei nem számítanak tínek. Ha a labdát oda tesszük le, akkor a talajszintről játszunk. Akkor is, ha az egyenetlenséget megengedett módon mi magunk hoztuk létre, pl. ütővel összekapartuk a homokot kis kupacba, gyepjavító villával, vagy ütővel felhasítottuk és megemeltük a talajt, stb.


Fotó: GolfGearGeeks

2020.03.30.

Hozzászólások