A Mikulás “élőben” a Bakonyban

Felkészülés az Újévre


- Huszti György írása -


FaceBook oldalunk hűséges követői, pontosan emlékezhetnek rá, hogy pénteken megérkezett az idei első hó a Bakonyba, a Forest Hillsi pályájára. Az, hogy ez az időjárásnak, vagy az eplényi sípálya hóágyúi által kilövellt és az erős szél által átfújt, majd a talajmentén összefagyott párafelhőnek (esetleg a kettő kombinációjának) volt-e köszönhető, már sosem derül ki, hiszen szombatra kiderült (az égbolt). Így vasárnapra semmi akadálya sem volt már, hogy megérkezzen a várva várt pelyhes szakállú Mikulás - még ha nem is Rudolf húzta szánon - és részt vegyen a december 6-i Mikulás Kupán, sőt mi több rögtön egy Par-al kezdjen a hetes szakaszon (bár talán a 6-oson illett volna inkább kezdenie a shotgun start kínálta lehetőséggel élve). Végül vele együtt 15 bátor (őrült?, őrülten bátor?)) nevező veselkedett neki a Bakony lejtőinek (persze mindezt nem síléccel a lábaikon tették). A PLAY LiveScore segítségével többé-kevésbé (a Zircen bizony erősen akadozó térerő következtében) élőben ITT tudjátok nyomon követni a Hideg decemberi eredményeket.

Lehet, hogy Rudolf mégiscsak ott volt? 🙂

A Mikulás egyébként visszatérő vendég Szarvaskúton, hiszen fiatalabb korában gyakran járt erre, és ha lehet hinni a “pletykáknak”, a jövőben még gyakrabban lesz itt “vendég”, sőt szinte már nyári Mikulássá fog avanzsálódni.

De nem csak Ő a visszatérő, hanem egy másik pályán - jelesül az Old Lake-en - WeissPro is annak tekinthető, aki nem a Hideg, hanem a Fehér Karácsonyokért, illetve Szilveszterekért felelős, hiszen Fehér Zsolt golfpro, már több mint húsz éve szervezi az év első napjára ütemezett Újévi PárosScramble Golfversenyét. Az idei (pontosabban jövő évi) versenyre jelenleg már 50(!) felett van a jelentkezők létszáma, édes teher lehet ez a mindig lelkes WeissPro számára, aki megkeresett bennünket, miszerint a PLAY LiveScore modult szeretné használni a január 1-i PárosScramble versenyen, és kérésére természetesen örömmel mondtunk Áment, így majd Újév napján is követni lehet az eseményeket Tatáról, mint ahogy a térerő adta lehetőségeken belül ma Zircről kaphattok - szinte azonnali - eredménykövetési lehetőséget.

Mindenesetre örömmel telített szívvel köszönjük, hogy ezen a - nem tipikusan a hazai golfnaptárak által telefirkált - napon, (Szent Miklós napján is) négy különböző pályán, kilenc különböző flight-ban használjátok éppen a PLAY LiveScore modult! Rendkívül megtisztelő, ugyanakkor elégedett mosolyt fakasztóan motiváló számunkra ez az érdeklődés.

Mindenkinek jó játékot az év legvégére, és az új év legelejére is!


Fotó: Veszrprém Golfers BT

2020.12.06.

Hozzászólások