A Maccabi margójára

Jókedv, Romlatlanság, Becsület

- Huszti György írása -

Lassan a végéhez közeledik a XV. Maccabi Európa Játékok, szinte már csak a záróünnepség van hátra, ideje hát  összegezni és mérleget vonni. A 13 fős hivatalos golf delegáció (öten versenyen kívül szerepeltek) 11 érmet szerzett (6 arany, 4 ezüst, 1 bronz). Természetesen - mint mindig, most is  - a bruttó kategóriák számítottak a király kategóriáknak, és szerencsére itt sincs okunk szomorkodni. 

Az 50 év alatti férfiak bruttó Európa Játékán a dobogó mindhárom fokára magyar versenyző állhatott fel: 1. Rózsa Dávid, 2. Somogyi Bence, 3. Zsoldos Botond. Sokáig (két napig) úgy tűnt, hogy az U14-es Somogyi Bence megvicceli a rutinos Rózsa Dávidot, ám a 2016-os Magyar Bajnok a zárónapon egy gyönyörű plusz egyet produkált a Pannonia szokatlanul sebesre kalibrált (10,5) green-jein és megmutatta, “ki az úr a házban”. Dávid eredményei: 81, 80, 73. Természetesen a három dobogós helyezés bőven elég volt a bruttó csapat aranyhoz is, még úgy is, hogy Zsoldos Botond csak az egyéni versenyre volt nevezve. Így, a Holló Zsombor, Rózsa Dániel, Rózsa Dávid, Somogyi Bence összetételű négyes ülhetett fel Európa trónjára. 

ezüst, arany, bronz....Somogyi, Rózsa, Zsoldos

A legjobb magyar összpontszámot, azonban egy fiatal hölgy produkálta. Az amerikai középiskolai tanulmányait éppen csak befejező és ősszel a londoni egyetemét kezdő Nagy Klára ugyanis toronymagasan (tizenhét ütéssel) nyerte az ötven év alatti hölgyek kategóriáját, eredménye (77, 75, 75) és mindehhez párosuló szerénysége több mint megsüvegelendő.

És még egy bruttó érmet sikerült begyűjteni, az ötven év feletti (Masters) hölgyek kategóriájában Turkovics Ilona hozta a Tőle általában megszokott, kiegyensúlyozott és izgalommentes játékát. A 87, 87, 86 eredmény egy szépen csillogó bruttó ezüstéremre volt elég.

A bruttó egyéni győztesek - Rózsa Dávid és Nagy Klára

Gyönyörű sportsikerek, ugyanakkor nekem, személy szerint nem elsősorban ezért marad emlékezetes az elmúlt egy hét.

Nagyon nagyon sokáig emlékezni fogok ugyanis a fiatalok vegytiszta örömére, ahogyan boldogan voltak tagjai ennek a sok tekintetben színes, ámde egy fontos kulturális szempontból mégiscsak rendkívűl homogén és összezáró közösségnek. A legelső szavak, amelyek eszembe jutnak, a csodálatos közösségi élményen túl, a jókedv és az optimizmus. Valljuk be, sajnos a “maroknyi” magyar golfozói életben ritka a teljes összetartás, összezárás, amely itt - köszönhetően elsősorban a fiataloknak - maradéktalanul megvalósult. Jó érzést volt ennek a csapatnak a tagja lenni, és nem elsősorban az éremeső okán. Ennyi mosolygós magyar golfozói arccal már régen nem volt szerencsém szembesülni. 

Mindenképpen kijár a hatalmas dicséret a Pannonia Golf teljes személyzetének, egyrészt az európai szintre emelt pályaminőség, másrészt a minden igényt kielégítő versenyszervezés kapcsán.

Károly Ádám a Driving Range-n

És a végére még egy kis adalék a csapatszellemről és a fairplay-ről. Az öttagú “különítmény” akik a létszámlimit következtében “csak” a dicsőségért játszhattak, zokszó nélkül tették a dolgukat és segítették a CSAPATOT az elejétől a végéig. A díjátadó ceremónia befejeztével a két legjobb juniort (Károly Ádám és Károly Áron Nimród), akik nyolc-nyolc ütéssel bizonyultak jobbnak saját hendikepjüknél a három nap alatt, a csapattársak “lökdösték” fel a pódiumra. Felemelő érzést, volt látni azt a sprintet, amelyet Rózsa Dániel levágott, hogy felérjen hozzájuk a színpadra és nyakukba akaszthassa a saját, jól megérdemelt aranyérmét. Volt mit tanulni a fiataloktól ezen a versenyen (a swing-eken túlmenően is), csak remélni tudom, hogy ez már egy tisztább golfjövő képét vetítheti elénk. 

Fotó: Makó Éva, MTK Photo

2019.08.05.

Hozzászólások