A kapitány értékelése

Hahn Roland gondolatai


- Az MGSZ oldaláról átvett nyilatkozat -

"Rendkívül erős mezőnyben, szélsőséges időjárási körülmények között kellett a magyar válogatottnak helytállni. Az első két fordulóban az erős szél, a döntőben az éjszaka esett eső, így a nedves pálya nehezítette a játékot.

A lányok közül kiemelném Berkenyei Daniellát, akinek a harmadik fordulóban sikerült stabilizálni a játékát, +4-et játszott és ezzel a 25. helyen végzett. Jaczkovics Emmának a második forduló sikerült a legjobban, ott +6-al jött le a pályáról, végül a 26. helyen zárt.

Úgy gondolom, hogy Somogyi Bencén nagyon nagy volt a nyomás az első napon, tudván, hogy nincs mozgástér, miután a csapateredménybe a három legjobb score számított bele. Ennek ellenére, fel tudott állni, és a második fordulóban +3-at hozni, mely a legjobb köre is volt egyben.

A magyar csapat összesítésben Luxemburgot megelőzve, a 15. helyen végzett, mely véleményem szerint még jobb lehetett volna, ha Bertényi Bence nem mondja le a részvételt."

EYM 2020. győztesek és a magyar eredmények:

Lányok (31 versenyző):
1. Emilie von Finckenstein (GER) 71 / 71 / 66   208
25. Berkenyei Daniella 81 / 80 / 76    237
26. Jaczkovics Emma 80 / 78 / 81   239

Fiúk (38 versenyző):
1. Maxence Giboudot (FRA) 73 / 70 / 68   211
35. Somogyi Bence 92 / 75 /81   248

Csapatok (16 résztvevő):
1. Németország 638 ütés
15. Magyarország 706 ütés


Fotó: Instagram

2020.08.29.

Hozzászólások