60. Magyar BAJnokság

Szubjektív objektivitás


Tringer László a Balaton Golf Club igazgatója, a PGA of Hungary elnöke


- Véh Balázs VBlogja -

Mivel a blog műfaja szinte mindent elbír, gondoltam belemegyek egy általam nem túl kedvelt moralizálós, személyes hangvételű írásba, íme:

Nekem rövid golfkarrierem okán ez volt az első ilyen, úgynevezett Magyar Bajnokságom. 54 szakaszt már volt szerencsém kipróbálni márciusban a Winter Cup alkalmával, ez a verseny is megerősítette, hogy három nap nagyon más kávéház, mint a 18 lyukas klubversenyek.

Rengeteget tanultam a hétvégén köszönhetően annak, hogy a HCP-k és score-ok alakulása folytán olyan játékostársakkal terelt össze a sors, akikkel korábban még nem volt lehetőségem golfozni, legfeljebb vágyakozva szemlélni az eredményeiket!

Bár lányos zavaromban sajnos nem minden esetben tudtam felnőni a feladathoz, ezúton is hálás vagyok Hideg János, Gratzl Ferenc, Ralph Müller, Rádonyi Kristóf, Dr. Horváth Péter és Mike Wynn Uraknak, hogy segítettek a játékomban és figyelve Őket ismét rengeteget tanulhattam!

Pár szó a pályáról. Az én szintemen Udvari komoly kihívás, a mostani körülményekkel különösen az. A preferred lie szabály általános alkalmazása szerintem túlzás volt, szerencsére ennél jobbak voltak a fairwayek. A greenek állapotára én nem tudok semmi rosszat mondani, köszönet illeti a keepereket! A jelölések egyértelműek voltak, a helyi szabályok szintén. A szükséges helyeken a forecaddiek és sok esetben a bírók kiválóan segítették a játékot.

Egyetlen tényező okozott nekem problémát, ez pedig a homok bunkerek állapota. Ismereteim szerint létezik úgynevezett firm kondíció, de a mostani viszonyok annyira kemények, hogy álláspontom szerint nem alkalmasak golfozásra. Ha valamin, ezen szerintem érdemes javítani.

A szervezés számomra kielégítő volt, bár tudom, ebben a tekintetben az igényeim jócskán elmaradnak az átlagostól. Külön itt is köszönöm Jakobi András, Buna Edvin és Cservák László sporttársak szakértő segítségét, szükségem volt Rájuk!

Végezetül külön élményt jelentett vasárnap délután az a jó pár szakasz, amit az élmezőnnyel sétálhattam végig követve Dávid, Bence, Ricsi és Olivér párbaját és el-elkapva Adél lehengerlő teljesítményét. Tudom, hogy túlzás, de bennem felsejlettek a tavalyi British Openen és a tavalyelőtti Ryder Cupon tett kirándulásaim emlékei.

A gyakorló napon véletlenül meghallottam egy közeli hozzáértő okfejtését azzal kapcsolatban, hogy Kötél Bencétől kétszámjegyű mínusz az elvárható minimum. Ne keseredj el Bence, hogy ez nem jött össze most. Legközelebb sikerül! Addig is a többi fiatallal együtt élvezd a játékot, a fiatalságodat!

Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg három gyermekes apukaként, végzett pedagógusként és egykori edzőként, hogy mélyen elgondolkodtat látnom, ahogy a szülők szerintem gyakran értelmetlen és kétes kimenetelű nyomás alá helyezik ezeket a gyerekeket a teljesítmény hajszolásával. A golfban kódoltan jelen lévő pozitív attitűd és humánus értékrend, a játék öröme és élvezete véleményem szerint sokkal többet adhat a fejlődésükhöz, az életben való majdani helytállásukhoz.

Jó példa ebben a Bajnok, Csányi Olivér viselkedése a pályán és azon kívül is etalon, ezúton is gratulálok!
És szeretnék mindenképpen szót emelni Rózsa Dávid teljesítménye kapcsán is. Aki valaha sportolt magas szinten, az tudja, hogy felelősségteljes civil foglalkozás és kötelezettségek mellett sokkal nehezebb versenyzőként eredményesen funkcionálni. Dávid, bár ez most egy hajszállal ugyan, de elúszott, számomra a Te teljesítményed volt a legkiemelkedőbb ezen a hétvégén!

Örülök, hogy ott lehettem és biztatok minden amatőr golfozót, hogy a jövőben próbálják ki magukat ezeken a többnapos szövetségi versenyeken!


Fotó: MGSZ

2020.07.27.

Hozzászólások

LX. Magyar Amatőr Bajnokság 2020. - Balaton Golf

Szabó Péter / MGSZ felvételei
2020.07.26.