40 fokon izzott az acél

Még egy Takács is kovácsolt az ÉPDUFERR Kupán


- Véh Balázs beszámolója -

 

Azt már előre tudni lehetett, hogy szombaton a Bakonyban sokan nyernek majd balatonfüredi wellness hétvégét, hiszen minden helyezett, sőt, a „nearest” és a „longest” különdíjasai is a magyar tenger fővárosában található Margaréta Hotel utalványaival gazdagodhattak. Szponzorunk nemcsak a „tárgynyeremény”, hanem a serleg vonatkozásában sem a megszokott sablont választotta. Az iparág jeles szereplőjeként egyedi, acélból formázott golfozót ábrázoló plakett-tel lepte meg a legjobbakat.

A verseny -igazodva a díjak és a támogató színvonalához-, acélos küzdelmet hozott, az utolsó szakaszra fordulva még hat játékosnak volt érdemi esélye a győzelemre. A befutó 29 stableford ponttal Dr. Takács János lett, a második helyen egyetlen ponttal lemaradva négyen végeztek együttállásban.

A nettó kiértékelésben a férfiak teljes mezőnyét maga mögé utasította a legifjabb versenyző. A 13 éves Garcon Nathan élete legjobb, 82 ütéses eredménye 42 stableford pontot ért, ráadásképpen a zászlóhoz is neki sikerült a legközelebb ütnie a labdáját a 8-as szakaszon, 3 méter és 10 centiméter volt a diadalhoz szükséges távolság. Ezzel a Garcon család minden bizonnyal törzsvendéggé avanzsál a füredi Margaréta Hotelben, ahol tágasak a szobák, jó a konyha és igényes a wellness, egy lépés a strand és pár perc a balatonudvari golfpálya.

Házigazdánk Török László is duplázott, a 39 pontos szenior győzelem mellé a leghosszabb kezdő ütést is behúzta, a hölgyek között pedig szintén egy hazai versenyző, Tarjáni Emese nyert szintén 39 ponttal a tikkasztó hőségben.

Említésre érdemes még Dr. Szabó Tamás teljesítménye is, aki szintén élete legjobbját játszotta 81 ütéssel (28 stableford pont), és ezzel mindössze három év alatt eljutott az egyszámjegyű hendikeppel rendelkező golfozók klubjába. Így a „Veszprém Golfers” névvel illetett helyi önképző körnek Doki a hatodik jeles tagja, aki a juniorokat meghazudtoló gyorsasággal, érdemi külső szakmai segítség valamint apuci és a szövetség támogatása nélkül, youtube videókon edződve, példás civil karrier és családi élet mellett, amolyan szabadidős golfőrültként került be a hazai golfozók legjobb 10%-ába.

Ebbe az irányba tart Furda Roland is, akit ugyan ezen a versenyen egy sajnálatos sérülés megakadályozott a következő mérföldkő leküzdésében, de abban nem, hogy a tőzsdén is jegyzett, a térségében meghatározó építőipari fővállalkozó és generálkivitelező ÉPDUFERR Nyrt. képviselőjeként a szezon egyik legkiemelkedőbb szponzorációjával örvendeztesse meg az egybegyűlteket.


Fotó: Yulia Stepanova Photography

2022.07.23.

Hozzászólások