Versenyt szervez a caddie.hu

Három ranglista és egy szezonnyitó rendezvény


- Huszti György írása -

Hatalmas örömmel és rendkívül köszönetteljes érzéssel osztjuk meg Veletek a hírt, miszerint a 2020-as golfszezonban több versenyt is szervez kicsiny, ámde felettébb elhivatott csapatunk. Grandiózus mértékű hálával a szívünkben mondunk köszönetet, amiért három magyar élklub menedzsmentje is megtisztelt bennünket azzal a bizalommal, hogy két ranglista versenyének egyikét ránk “bízta”. Így a jövőévben egy három állomásból álló ranglista versenysorozatot tudunk lebonyolítani. Tavasszal a Zala Springs-en kezdünk, nyár elején a Pannonián folytatjuk, majd végül, - de nem utolsó sorban - ősszel a Balatonon zárjuk Ranglista GolfTour-unkat. Az előzetes időpontok, amelyeket - ranglista versenyek lévén - a Szövetségnek még jóvá kell hagynia:

2020. április 18. (szombat) Zala Springs Golf Resort
2020. június 20. (szombat) Pannonia Golf & Country Club
2020. szeptember 19. (szombat) Balaton Golf Club

Az időben és térben egymástól elkülönülő rendezvényeinken, a Nyugat-Európában már jól bevált módon, a kiemelt golfeseményeken alkalmazott módszertan szerint az eredményhirdetést nem közvetlenül a verseny lezárultakor tartjuk meg, hanem néhány órával később, lehetőséget biztosítva ezzel a résztvevőknek, hogy felfrissítve magukat, és a formal casual szabályai szerint átöltözve vehessenek részt a versenyt követő könnyű-vacsorán, élőzene kíséretében megadva a tiszteletet az esemény rangjának. A sorozat első két állomásán minderre a golfpályák klubházaiban kerül majd sor, míg a balatoni helyszínen (a klubház méretbeli korlátai következtében) Balatonfüreden egy prémium Hotel báltermében zárjuk a versenysorozatot.

A ranglista versenysorozat támogatóival egyelőre csak szóban állapodtunk meg, de a következő hetekben a végső aláírásokra is sor kerül, így természetesen azonnal és időben tájékoztatjuk mindezekről a golfszerető közönséget.

--- --- ---

És ezzel még nincs vége, sőt  még csak most jön a nyitány, egészen pontosan a szezon-nyitány. Hiszen, április 4. újra bevonul a pirosbetűs ünnepek sorába, ugyanis ezen a szombaton rendezhetjük  a Pannonia Golf & Country Club szezonnyitó eseményét, amelyet rögtön szeretnénk rendhagyó, ámde hagyományteremtő módon életre hívni. Tekintve, hogy sor kerül az I. Ázsia-Európa GolfHíd Kupára, amelyet egy kicsit rendhagyó módon kívánunk megrendezni. A verseny játéformája páros texasscramble lesz, de - a verseny reggeléig - a párok nem fogják tudni, a partnerük nevét, hendikepjét. A szezon elején ugyanis egy kis játékra invitálunk Benneteket, mégpedig a lényeg: hogy április 4-én reggel az indulás előtt két nagy üveggömbből húzzuk majd ki a játékosok neveit, az egyikben ázsiai, míg a másikban európai játékosok neveit fogjuk elhelyezni, így a “vegyespárosok” szinte csak a shotgun start előtt tudják - sok esetben ismerhetik - meg, az aznapi csapattársukat. Őszintén hiszünk benne, hogy egy szezonnyitónál nem kínálkozhat jobb alkalom arra, hogy még jobban megismerjék egymást két különböző kultúra - de egy közös magyar golfhalmazt alkotó közösség - képviselői.

 

Várunk Benneteket, mind a szezonnyitó versenyünkön, mind a három állomásból álló ranglista versenysorozatunkon, de természetesen addig még valamennyi eseményünkről, jó néhány alkalommal beszámolunk majd Nektek!

2019.11.26.

Hozzászólások