Mátyás ma a becsületért játszott

...és megnyerte a csatát


Lényegesen jobban sikerült Baldauf Mátyás profi golfozónknak a második nap a European Tour franciaországi kvalifikációs tornáján. Az első napi embertelen körülmények után Matyi ma a délutáni órákban indult a tízes elütőről, és ráadásul rögtön egy Birdie-vel, amely meg is adta az alaphangot. Mínusz néggyel fordult a magyar versenyző, köszönhetően a 16-18 szakaszokon zsinórban ütőtt három Birdie-nek. Ekkor úgy nézett ki, hogy még valami nagy csoda is kisülhet a mai napból, de aztán az első kilencre fordulva megint jött a szélvihar és a nagy csodát egy kicsit elfújta, három Bogey formájában. A mínusz egyes mai score így is minden dicséretet megérdemel, tekintve hogy ezzel a mai eredménnyel Matyi a napi Top20-ban végzett. Sajnos az első napi plusz nyolc miatt, ez jelenleg összetettben a T78. helyzésre elegendő a 118 fős mezőnyben. Ugyanakkor a cutvonal - amelyet a holnapi, harmadik napot követően húznak meg - a legjobb 23 játékos és még hét ütés felett lesz, ez jelenleg mindössze egyetlen ütésre van Baldauf Mátyás felett, így joggal reménykedhetünk, hogy meglesz a továbbjutás a döntő napra és így a lehetőség is, hogy Matyi a következő két napon még lejjebb faragja eredményét.

Matyi edzője a francia Guillaume Viant-Benard - akinek egyébként több tanítványa is indul a Q Schoolon - mindenesetre bizakodó. Készítettünk vele egy gyors riportot a caddie.hu olvasói számára, hogyan látja, milyen aspektusokban gondolkodik egy igen komoly francia PGA edző.

Mit tart a legfontosabb összetevőknek, hogy valaki valóban sikeres profi golfozóvá válhasson?

"Nos, véleményem szerint sok a tévhit, az érzésre, illetve a megérzésre alapozás (pl. sokan nem gyakorolják a guritást mert úgy is érzem). Sok játékos a hosszú drive-okban vagy a jó rövid játékban látja a siker kulcsát! Ugyanakkor, meglátásom szerint meg kell érteni, hogy ez a játék eljutott oda, hogy nem lehet csak erre vagy arra az ütésre alapozni aztán majd hoz valamit a jó szerencse!! Mint a legtöbb sport, a golf is olyan sokat változott mind a golfswing mind a modern ütők tekintetében hogy elengedhetetlen a szoftverek és videó-támogatások használata! Mi a TrackMan-t használjuk a tanítványainknál a gyakorlások során, a folyamatos és pontos visszacsatolás miatt. Azonnal elemezzük a mozgást és javitjuk az esetleges hibákat.

Valóban fontos a fizikai állóképesség de ez ne menjen a “konditerem szépe” vagyok irányba mert a túl kötött izmokkal képtelenség lesz a megfelelő mozgássort végigvinni. Ugyanakkor, ha nincs meg a fizikai állóképesség, akkor a test és az agy is elfárad és nem fog tudni koncentrálni, és akkor jönnek a “csodák” a pályán. Elkötelezett híve vagyok a statisztikáknak, szerencsére most már egyre több program segíti a játékosokat, ahol feltölthető minden szakasz eredménye, illetve az első, a második ütés, majd a rövid játék a gurítások és ezen programok segítségével rengeteg információt kaphat a felhasználó a játékáról. A nemzetközi elemzések alapján kijelenthető, hogy eltolódott a hangsúly az első KÉT ütés irányába. A profiknál 480-500 méterig 70% felett elvárt hogy regulárban a green-en legyenek és itt jön be a második ütés fontossága, hogy az a zászlóhoz a lehető legközelebb legyen. Mert akkor tud a játékos mínuszokat gyűjteni. Véleményem szerint nagyon fontos a gurítás, ez kiemelt szerepet kap az oktatási programunkban is. A játékkörök után a legtöbb profi a putting green-en vezet le es gyakorol.

Baldauf Mátyás egyik sikeres Birdie puttja (a mai négyből)


Fontos kiemelni, hogy sokan nem fordítanak figyelmet a pályán az energia megfelelő és szakszerű pótlására. Pedig 4-5 órát nem lehet forróságban, hidegben, esőben, szélben ugyanazon a szinten, koncentrálva, fáradás nélkül végigjátszani. Az én játékosaim meghatározott időben és sorrendben esznek és isznak a maguk és az étkezési tanácsadónk segítségével összeállított falatokat! Ezek proteinből, dió vagy mandula őrleményből (kevés mézzel) állnak. Fehérjével és ásványi anyagokkal gyúrt kis golyók egy falatnyi méretbe kiporciózva, és ezt eszik két-három szakaszonként. Nem terheli úgy a gyomrot mintha pl. szendvicset enne a játékos, sokkal gyorsabban emésztődik és szívódik fel, közben folyamatosan energiát adva a játékhoz.

De a legfontosabb a mentális felkészültség, hogy a játékos fejben ott legyen és mindig tudjon koncentrálni, ha esetleg jön egy sikertelen szakasz képes legyen kikapcsolni és csak a következőre koncentrálva játszani, nem magával cipelve a stresszt."

Reméljük Matyi sem fog holnap, a harmadik napon túl sok stresszt magával cipelni és akkor joggal bizakodhatunk egy döntőnapi játékban is.
Holnapra egyébként ismét nagy vihar várható, amely alaposan szétzilálhatja a mezőnyt, reméljük honfitársunk jól fog kijönni a szélviharból!

 

Fotó és videó: caddie.hu

2019.10.10.

Hozzászólások