Elkészült a statisztikai menüpont

Újabb mérföldkőhöz érkezett a GOLFiGO rendszer



A jó emlékezőképességgel megáldott golfbarátaink bizonyára emlékeznek rá, amikor is februárban - egy anonim mecénás “megbízásából” - elkészült és átadásra került a GOLFiGO rendszer HCP Előrejelző menüpontja, már akkor jeleztük hogy a támogatásból még egy játékosbarát truvájra fogja futni…és így is lett 🙂

Örömmel jelentjük be Számotokra, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett a GOLFiGO rendszer, elkészültünk ugyanis a versenyek STATISZTIKAI aloldalával.  Ezentúl valamennyi verseny (beleértve a múltbélieket is) esetében az eredmények lezárását követően egy új menüponttal találkozhattok az adott verseny menüpontjai között “Statisztika” címmel.

Az elemzések alkalmazása ugyanis, lehetővé teszi, hogy értékes információkat nyerjünk az adatokból. A statisztikai módszerek segítenek megérteni a jelenségeket, feltárni az összefüggéseket. A statisztika alkalmazása elősegítheti a hatékonyabb és eredményesebb működést, valamint hozzájárulhat a versenygolf innovációjához és a fejlődéséhez is.

Egy adott verseny megjátszott szakaszainak statisztikáit meg tudjátok tekinteni akár egybefüggően, de akár különböző szűrőkön keresztül is (a szűrők - természetesen - akár halmozottan is alkalmazhatóak), amelyek a szakaszok PARértékeire, vagy a játékosok Nemére, Hendikepjére, Eredmény kategóriájára lebontva is megmutatják az adott verseny relevánsabb számait, illetve az ütésszámok eltéréseit az ideálisnak tekinthető értékektől.

Köszönjük szépen még egyszer a támogatást, amely megújuló motivációt jelent számunkra a dolgos mindennapokban, a rengeteg-rengeteg (és kivétel nélkül) pozitív visszajelzés mellett!

És hogy hogyan néz ki ez valójában?
IDE, vagy az alábbi képernyőfotóra kattintva tanulmányozható például a legutóbbi Nyílt Magyar Bajnokság statisztikai aloldala!
(A versenyek statisztikai aloldalai természetesen mobiltelefon képernyőn is megjeleníthetőek, ugyanakkor az adatok nagyobb mennyisége következtében ennek a funkciónak a böngészését sokkal inkább asztali monitor kijelzőn ajánljuk.)


Megelőzvén a kérdésözönt 😊, miszerint ebből kiindulva mikor lehet majd megnézni egy-egy játékos egész éves (több éves) egyéni statisztikáit, illetve az egyes pályák teljes szezonos szakasz statisztikáit (éppen úgy, ahogy anno a GOLFiGO előtt, a caddie.hu oldalon csináltuk)?
Válaszunk: Előbb-utóbb bizonyosan 😊⛳️

 

Mindenkinek eredményes böngészgetést és elemzést kíván,
a GOLFiGO csapata

 

2023.05.04.

Hozzászólások