Az elsőn túl

Köszönünk mindent NEKTEK!



- Huszti György írása -

Hatalmas köszönetünket szeretnénk kifejezni a TESLOUNGE GolfTour I. teljes mezőnyének, ugyanis a felelős golfozói magatartásról teljes mértékben sikerült tanúbizonyságot tenniük szombaton a Zala Springsen. A két tee-ről indított 128 játékos ugyanis, így kisebb-nagyobb torlódásokkal tudta bejejezni a versenyt, amely a négyfős flightok, a rengeteg induló és a verseny közepén megérkező bő egyórás szitáló eső ellenére is 4:52 perc alatt tudta teljesíteni a távot. Rendkívül hálásak vagyunk Nektek, köszönjük szépen! 

Ennek ellenére a korábbi döntésünket tartjuk életben, miszerint a következő fordulóban (augusztus 21. (péntek)) a Pannonián, “csak” 120 játékossal vágunk neki, elnézést kérünk az esetleges lemaradóktól, de szeretnénk 100%-os golfélményt nyújtani számotokra. Természetesen, ígéretünk szerint az elmúlt szombaton a várólistán fennmaradó játékosoknak előnevezési lehetőséget biztosítunk a Pannoniára (tekintve, hogy a TESLOUNGE GolfTour második állomása nem lesz ranglistaverseny, ezt meg tudjuk tenni (a Pannonia vezetőségével egyetértésben)). A pontos menetről az érintetteket emailben értesítjük, a nevezés megnyitására a jövő héten kerül sor. 

Nagyon szépen köszönjük még egyszer a megtisztelő 151 fős nevezést, amely igazából 152 fő volt, hiszen szeretett golfbarátunk Zsurzsa Sanyi is nevezett a versenyre. A sors kegyetlen játéka, hogy a nevezése leadása után megosztotta egy cikkünket, amely a zirci pénteki versenysorozatról szólt, azzal a megjegyzéssel, hogy ma péntek van, amikor kedélyesen figyelmeztettem rá, hogy ma még csak szerda van, visszariposztolt, hogy igen de nemsokára eljön a péntek. Hát számára sajnos nem jött el, csütörtökön váratlanul távozott közülünk, várta Őt a halaszthatatlan égi teetime...Bizonyára Őt is siratta az égbolt a verseny alatti csendes esővel…

Ugyancsak köszönjük Nektek, hogy szokatlan módon közel 100-an(!) vettetek részt  az eredményhirdetésen, őszintén bízunk benne, hogy nem csupán a 70 különböző díj és nyeremény közösség megtartó ereje ? volt az amiért maradtatok. Ezzel kapcsolatban, és általában a magyar (magamat is beleértve) golf gondolkodás kapcsán hadd osszak meg Veletek egy szombati történetet. Az eredményhirdetést megelőző sorsoláson egy külföldi junior játékos is nyert (volna), ha jelen lett volna, természetesen a szokásoknak megfelelően a kisorsolt nyereményét újra sorsoltuk. Az eredményhirdetés végeztével odajött hozzám, külföldi Édesapja által átölelve és elmondták, hogy hallották, hogy nyert valamit, de sajnos nem voltak itt, mert a range-n gyakoroltak a verseny után (valljuk be, már ez is elég szokatlan a magyar fülnek), rögtön arra gondoltam, szeretnék megkapni a nyereményt, kicsit szabadkoztam hogy a szokásoknak megfelelően újrasorsoltunk, de természetesen a következő versenyünken egy nagy tábla csokoládéval igyekszünk majd “kárpótolni” Őt. Mire az Apuka, így válaszolt: “Nem, nem félreértem a helyzetet, Ők semmit nem szeretnének kapni, csupán szeretnének bocsánatot kérni, amiért olyan tiszteletlenek voltak, hogy nem jól számolták ki az időt és nem értek vissza időben a range-ről...hát igen...alighanem van még mit tanulnunk ezen a téren is.

Azok figyelmébe, akik nem voltak velünk szombaton a Zala Springs-en (akik ott voltak, azoknak pedig pláne) ajánlom szeretettel a cikk alján található három(!) különböző fotógalériát, súlyosan több száz fotóval. Yulia Stepanova, Tátrai Béla, illetve a saját szerény fotóinkon keresztül szeretnénk bemutatni ezt a számunkra felejthetetlen szombati napot!

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, őszintén bízunk benne, hogy a második állomáson is találkozunk (2020. augusztus 21.), Zsurzsa Sanyit idézve “Hoppá péntek lesz” igen Sanyi (péntek, de ÜNNEPNAP)!


Fotó: Yulia Stepanova Photography

2020.07.22.

Hozzászólások

TESLOUNGE GolfTour I. - Zala Springs

Yulia Stepanova Photography által készített fotók, amelyek a caddie.hu tulajdonát képzik.
2020.07.18.

TESLOUNGE GolfTour I. (caddie.hu fotók) - Zala Springs

A caddie.hu által készített fotók
2020.07.18.

TESLOUNGE GolfTour I. (GOLFmagyar) - Zala Springs

A GOLFmagyar Magazin fényképei
2020.07.18.